Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Február 22. 17:13, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Elégedetten az élettel

Elégedetten az élettel

E címmel tartott előadást óriási sikerrel Pál Feri atya a Móra Ferenc Művelődési Központban február 19-én a Házasság Hete Rendezvénysorozat egyik programjaként.

Pál Ferenc, közismert nevén: Pálferi római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, azaz a szakterülete a testi-lelki-szociális egészség. Már nem első alkalommal érkezik városunkba, hogy megossza gondolatait a népes számú közönségével.

Ezúttal a Házasság Hete Rendezvénysorozat témáihoz kapcsolódó fogalmak körbejárásával tette érdekessé vidám hangulatú előadását.

Már az első percekben egy furcsa – de mély igazságot rejtő – kutatási eredményt osztott meg közönségével: „Tíz megkérdezett emberből hét ember elégedetlen akkor is, ha a dolgok úgy alakultak, ahogyan ő akarta.” Tulajdonképpen ebből az egyszerű megállapításból indult el az a lavinaszerű gondolatmenet, melynek felgöngyölítése és értelemszerű megmagyarázása valljuk be, igencsak emberpróbáló egy laikus ember számára. Nem úgy Pálferi atyának, aki a fenti megállapítást számos példával támasztotta alá.

Egyik legfontosabb például az, hogy soha nem a nyereségeinknek örülünk, hanem a veszteségeink miatt bánkódunk. Másik ilyen emberi természetünkből eredő dolog az alkalmazkodóképesség, mely bizonyos helyzetben pozitívum, de a fenti felvetést tekintve negatív hatással van életünkre. Miért? Mert megszokjuk a jót és automatikussá válik a jólét. Ugyanaz a tárgy, ugyanaz az érzés már nem adja azt az élményt, mint korábban. Ebből pedig magától értetődően fog következni az, hogy a saját döntéseinket fogjuk megkérdőjelezni: miért vettem meg azt a tárgyat, ha nem nyújt számomra semmit, avagy már annál sokkal jobbak is vannak forgalomban, miért vettem feleségül a nőt, aki iránt már nem érzek semmit?
Többségben tehát a jó döntéseinket megkérdőjelezzük, mert félreértjük a helyzetet, nem látjuk azt, hogy pusztán megszoktuk a jót. Tehát elégedetlenek vagyunk.

Ki mondhatja tehát magáról el őszintén ebben a világban egyáltalán, hogy elégedett? – vetődött fel a kérdés egyöntetűen az előadáson résztvevőkben.
Pálferi atya színes és humort sem nélkülöző gondolatmenetéből erre is fény derült az est végére.
Így például azok elégedettek, akik nemcsak döntenek, hanem a döntéseik mellett elköteleződnek, elégedettek azok is, akik motiváltnak érzik magukat, sőt azok is, akik a szép emlékeiket és élményeiket erőforrásként kezelik, nem pedig emésztik magukat a múlton, de a hála fontosságát is ki kell hangsúlyozni, ha az elégedettségre törekedünk. S, hogy miért lehetünk hálásak? Mindenért! Mindenért, ami történik velünk, mert ha jól fogalmazzuk meg a mondást, akkor így hangzik: minden rosszban van valami jó.

A boldogságot legegyszerűbben talán Emmanuel Frankl fogalmazta meg 4 év haláltábor után: „A boldogság mindaz a rossz, ami ma nem történt meg velünk.” Hiszen jól tudjuk: bárkivel, bármi és bármikor megtörténhet. Nem szabad tehát soha keseregnünk a bajainkon, hanem keresnünk kell a megoldás kulcsát és hálát kell adnunk azért, hogy nem vagyunk még rosszabb helyzetben.

Az egyén boldogságán túlmenően Pálferi atyától megtudhatták az előadáson résztvevők azt is, hogyan vihetjük át mindezt emberi kapcsolatainkba is. Egészen egyszerűen úgy, hogy megbecsüljük és tiszteljük egymást. Hiszen jólesik, ha megbecsülnek minket, de ha mi meg tudunk becsülni másokat, az nekünk is jó.

Pálferi atya részletes és megélt történeteivel kiszínezett előadása amellett, hogy magával ragadott minden megjelentet, megmutatta azt a boldogsághoz és elégedettséghez vezető ajtót, melyen mindannyian be tudunk lépni, ha szívünkbe zárjuk az este folyamán elhangzottakat.

(Fotók: Fábián Adrienn)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 08:13, péntek | Helyi

Elmarad a Szivárvány Majális

A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetősége tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy az idei, 2024-es Szivárvány Majális technikai okok miatt elmarad.

2024. Április 19. 07:17, péntek | Helyi

Bronzérem a tájékozódási túraversenyen

2024. április 13-án Pirtón rendezte meg a Rezét SE tájékozódási túraversenyét.

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit