Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Január 18. 10:56, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Nem minden tehetség mórás diák, de minden mórás diák tehetség

Nem minden tehetség mórás diák, de minden mórás diák tehetség

A Móra Ferenc Gimnázium tehetséges tanulói évről-évre kiállítás keretei között mutatják meg leglátványosabb munkáikat a nagyközönségnek.

A tárlat ezúttal a Mórás ARTcok címet viseli, melynek ünnepélyes megnyitójára január 17-én (szerdán) került sor a Móra Ferenc Művelődési központban.

A népes számban megjelent érdeklődőket Kovács-Csonka Szilvia, a művelődési központ igazgatója köszöntötte, majd átadta a szót Szabó Ildikó művésztanárnak, aki az alkotó diákok gondolatait közvetítve e szavakkal nyitotta meg:

- Ez egy rendhagyó kiállítás, mert ez nem az MFG Biennálé. Az MFG Biennale minden második évben kerül megrendezésre. Tavaly volt a huszadik, s jövőre lesz a huszonegyedik. Ez csak egy epizód…egy állapot. Úgy döntöttünk éppen ezért, hogy ezt a kiállítást kizárólag csak a mórás diákok nyitják meg. Ezért a saját gondolataimat félreteszem és a mórás diákok gondolatait tolmácsolom önök felé –

A bevezetőt követően a Móra Ferenc Gimnázium művészettanára kis papírdarabkákról olvasta fel az iskola tanulóinak gondolatait, melyekből párat az alábbiakban olvashatnak:

….Nem minden tehetség mórás diák, de minden mórás diák tehetség…. Sokszínűség és szeretet, a tehetség adottság, a szépség relatív, de a művészet mindenkié…. Mit jelent nekem mórásnak lenni? Egy megfelelés, egy kibontakozási lehetőség, egy fejlődési lehetőség, egyéniségnek lenni több száz diák között…

A szórakoztató, de olykor mély érzelmeket kiváltó sorok felolvasása után Hojsza Viktória versével zárta az ünnepélyes tárlatmegnyitót Szabó Ildikó művésztanár.
A kiállítás megtekintése előtt a közönség megcsodálhatta a gimnazista diákok táncbemutatóját.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.