Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2019. November 16. 09:57, szombat | Helyi
Forrás: bacskiskun.hu

Megmérettettek a megyei borok

Megmérettettek a megyei borok

Olyan érdeklődés fogadta, hogy egy tűt sem lehetett leejteni a kecskeméti Sheraton Hotel konferenciatermében, mely a tavalyi évhez hasonlóan idén is helyszínt biztosított a II. Bács-Kiskun Megyei Bormustrának.

Kiváló borok, szakmai és baráti beszélgetések, szívet melengető jótékonyság – egy újabb lépcsőfok a megyei borturizmus elismeréséhez vetető úton.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelten fontos feladatának tekinti, hogy segítse megyénk borturizmusát, hogy ezzel megyei boraink a szőlőterületek nagyságához mérten kellő elismerésben részesüljenek. E cél érdekében rendezte meg a II. Bács-Kiskun Megyei Bormustrát, amelyen a legkiválóbb borászok, pincészetek kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. A rendezvény fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, házigazdája Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke volt. A nagyszabású programot - számos prominens vendég mellett - megtisztelte jelenlétével Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség Bor- és Gasztromarketing Főosztályának vezetője is.

A megyei borpaletta idén kiegészült vajdasági kiállítókkal, kóstoltatókkal is. A borászok négy-négy borral készültek a bemutatóra, illatos fehér, nem illatos fehér, rozé és vörösbor kategóriában, amelyekből az est folyamán a borkedvelő és - értő közönség szavazatai alapján megszületett a Bács-Kiskun Megyei Bormustra Bora is. A kitüntető címet idén a csátaljai Nagyhegy Pincészet 2019-es Nero Roséja kapta. A meghívott vendégek - megyénk meghatározó tisztségviselői, vezetői, borkedvelői, turisztikai és vendéglátóipari szakemberei - az eseményen belekóstolhattak „megyénk aranyába”. Megtisztelő részvételükkel is bizonyságot tettek arról, hogy a Bács-Kiskunban termett érték, megyénk kiváló borai országosan és a nemzetközi piacokon is elismerésre érdemesek.

A Bormustrán bemutatkozott egy határon átnyúló projekt keretében készült könyv is, amely elkalauzol bennünket Bács-Kiskuntól a vajdasági Szerémségig a legkiválóbb pincészetekbe, megmutatva az őseink hagyatékát, amely mára már elindult világhódító útjára. A rendezvény ideje alatt megtekinthető volt egy kiállítás, mely térségünk pincészeteit, történeti örökségét tárta a szemlélő elé. Bács-Kiskuntól a Vajdaságig tartó borutakat bemutató térképet is készítettünk, melyet vendégeinek ajándékoztunk. Bemutattuk legújabb imázsfilmünket is, mely a bor iránti elköteleződést és a semmihez sem hasonlítható életérzést tolmácsolja a nézőnek. A film az alábbi linken érhető el: https://youtu.be/bbf0uBeXshQ.

Ahogyan a tavalyi évben, úgy idén is, jótékonysági célú árverést is tartottunk a Bormustrán. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elkötelezetten segít nemzettársaink hányattatott sorsának jobbrafordulásában, ezért ebben az évben is kitűztünk egy nemes célt magunk elé. Idén a Kárpátokban megbúvó, kicsiny magyar faluban, Háromkúton élő gyermekeknek és családjaiknak ajánlottuk fel az árverésen befolyt teljes összeget.Háromkúton számos család kényszerül arra, hogy 10 éves gyermekét - tanulmányai folytatása érdekében - kollégiumba, az éltető faluközösségtől és a szülői ház biztonságától távolra, idegen környezetbe küldje. A kicsik így megtörten és idő előtt indulnak el a nagybetűs életbe, de mivel az iskola több órányi autóútra van szülőfalujuktól, ez az egyetlen megoldás a számukra. A kollégiumi díj azonban óriási terhet ró az ott élő családokra, mellyel a legtöbben nem tudnak megbirkózni. Annak érdekében, hogy a gyermek folytathassa tanulmányait, de a szülő mentesüljön a súlyos költségek alól, kénytelen hivatalosan is lemondani gyermekéről, mely soha be nem gyógyuló sebet és törést okoz mind a felnőttek, mind a gyerekek lelkében. A jótékonysági árverésen befolyt 421.000 forinttal reményeink szerint több kisgyermek és szülője válláról vehetünk le komoly terhet, s ezzel kicsit hozzá tehettünk a szórványokban élő magyarok fennmaradásáért.

Címkék: bormustra

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.