Hírek
2018. Február 03. 10:00, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
A Mezgé közel 140 végzős diákja büszke a kék szalagra
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola január 2-án tartotta szalagavató ünnepségét a Constantinum Intézmény tornacsarnokában.
- Talán a szalagozás ünnepsége azért alakult ki és él a mai napig is, mert a középiskolás korszak az ember életének különleges, egyszeri, megismételhetetlen fejezete. Ebben a korszakban olyan dolgok történnek meg, amelyek ezentúl soha többé nem. A serdülő kor ellentmondásos reakciói, a felnőtté érés érzelmi és biológiai folyamata, a szülői háztól való elszakadás kétoldalú megpróbáltatás. Az első nagy szerelmek és életre szóló barátságok születésének korszaka is.
Kedves végzősök! A ti életeteknek ez a fejezete a végéhez közeledik. A dolgok természeténél fogva egy fejezet kezdetén mindig előre néz, várakozásoktól, céloktól hajtva. A fejezet végén pedig visszatekint, nosztalgiázik, és aszerint értékeli a történteket, hogy azok a várakozásához valók voltak-e. A szalagozó ünnepéllyel az a pillanat érkezett el számotokra, amikor muszáj előre nézni, de a mögöttetek hagyott fejezet összegzése is sürget – mondta Rózsa Pál, az iskola igazgatója a szalagok feltűzését megelőzően.
Végül az alábbi gondolatokkal zárta ünnepi beszédét az intézményigazgató:
- Készüljetek a szép és eredményes befejezésre. Viseljétek büszkén a szalagot. A szalagnak az a küldetése, hogy minden nap figyelmeztessen titeket az előttetek álló kihívásokra és az idő múlására. Fogadjátok el ezt a figyelmeztetést! Akarjatok sikeresek lenni, mert ezzel hálátokat fejezhetitek ki szüleiteknek és tanáraitoknak. Kívánom, hogy legyen elegendő erőtök céljaitok valóra váltásához, a nagy erőpróbák teljesítéséhez.
Az igazgató beszédét követően az iskola 7 végzős osztálya kapta meg szalagjait osztályfőnökeiktől.
Az est hátralévő részében a búcsúztató diákok zenés-táncos produkcióval szórakoztatták a végzősöket és a megjelent vendégeket. A néptánc és a modern hipp-hopp mellett hegedűszó és metál zene is színesítette a szalagavató műsor repertoárját. Az ünnep zárásaként pedig a végzősök által előadott keringő osztatlan sikert aratott a megjelentek körében.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.