Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2018. Január 20. 12:32, szombat | Helyi
Forrás: Adrienn

A művész, aki soha nem adta el magát

A művész, aki soha nem adta el magát

A magyar kultúra napja programsorozat részeként Élet Mű címmel Gubcsi Attila festőművész tárlatát csodálhatják meg az érdeklődők a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

A január 18-án tartott tárlatmegnyitón a művész testvére Gubcsi Lajos A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnöke szólt a megjelentekhez. Sajnos maga a festőművész egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni, de felesége tiszteletét tette a jeles eseményen.

Gubcsi Attila 1954. március 4-én született Kiskunfélegyházán. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után lett tagja a Művészeti Alapnak és a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. Kaposváron, majd Szegeden élt, 1988-ban költözött Kecskemétre. Mint ahogy azt Gubcsi Lajos elmondta, öccsét soha senki nem tudta eltéríteni a kialakult egyéni stílusától. Hiába kínáltak biztos megélhetést és busás jövedelmet, ő nem tudta megtenni azt, hogy jachtokat, repülőket, gazdagságot és pompát fessen le – amelyre a fizetőképes ügyfelek között rendkívül nagy igény volt – hanem megmaradt a realitásoknál. Műveinek legfőbb témái a méltósággal viselt szegénység, a békés alföldi táj, a folyók, tavak, a gyönyörű nők, illetve a homályból kitörés örök képe. A művész érzékeny lelkivilága minden alkotását átitatja.

A közel harminc magyarországi egyéni kiállítása mellett önálló tárlata volt Bécsben, Brüsszelben, Münchenben. Festményei, grafikái felajánlásával az elmúlt évtizedben A Magyar Művészetért Díj ezüstszponzora, mecénása.

A tárlatmegnyitón Gubcsi Lajos részletesen beszámolt öccse alkotói munkásságáról, illetve a falakon függő alkotások születésének hátteréről is.

A jeles eseményt a Padkaporos táncegyüttes vidám zenés-táncos produkciója színesítette.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.

2024. Május 07. 09:19, kedd | Helyi

Lánglovagok versenye, majdnem dobogósok lettünk

A dobogóról egy hajszállal maradt le a Bács-Kiskun vármegyei csapat az országos kismotorfecskendő-szerelő versenyen.

2024. Május 07. 08:49, kedd | Helyi

Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten

Hidegfront érkezett megélénkülő széllel és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.