Hírek
2020. Május 12. 10:35, kedd |
Helyi
Forrás: Szerk.
Elmarad a Szép Kihívás Kerékpáros Teljesítménytúra
A szervezők szeretnék őszre megszervezni a Szép Családi Kihívást, de egyenlőre semmi biztosat nem ígérnek.
- Sajnos a kialakult járványveszély miatt az utóbbi hetekben már inkább azt kellett mérlegelnünk, hogy ősszel megpróbálkozzunk-e a pótlással, vagy inkább a jövő évre koncentráljuk az erőinket. Ez utóbbi mellett döntöttünk, figyelembe véve az összes észszerű érvet és lehetőséget! – közölte a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete.
A népszerű sportrendezvény honlapján az alábbi olvasható: "A világ kibillent a megszokott rendjéből, ugyanakkor meg fog birkózni ezzel a feladattal is, remélhetőleg sokat tanulva belőle. Bringa volt, van, és lesz, két keréken pedig mindig fel vagytok vértezve az előttetek álló kihívásokkal szemben. Tervezzük, hogyha a körülmények lehetővé teszik, akkor nyár végén/ősz elején a SZÉP Családi Kihívást megszervezzük. Természetesen erről a hivatalos felületeinken majd tájékoztatást adunk. Fejeket fel, lábakat készenlétbe, lesz még izomlázatok kétszázig számolás után!"
(Címlapfotó: V. Szép Kihívás Kerékpáros Teljesítménytúra / hivatalos képgaléria - kiskunfélegyházi frissítő állomás)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.