Hírek
2017. Augusztus 27. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
Hercegi elismeréssel tértek haza a diákok
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola diákjai a Fertődön megrendezett ötödik Esterházy Barokk Ételfőző Fesztiválról hercegi elismeréssel térhettek haza.
A félegyházi diákok palotás- és huszárruhába öltözve szolgálták ki a rangos vendégeket. Az iskolát kiemelt vendégként fogadták a fesztiválon, ahol a résztvevők nem is csalódtak a diákok által készített ételekben - tudatta a napokban a BAON internetes hírportál.
Az üzleti reggelin és egyéb eseményeken is az iskola saját termékeit szolgálták fel. A mezgében készült mangalicatermékeket, -májasokat, struccszalámit és gyümölcsleveket jóízűen fogyasztották a neves mesterszakácsokból álló zsűri tagjai éppúgy, mint Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, vagy Esterházy Antal herceg és családja – nyilatkozta lapunknak Rózsa Pál iskolaigazgató. Elmondta, a nyári szünet ellenére a diákok szívesen vállalták a pluszfeladatot. Az iskolaigazgatótól azt is megtudtuk, hogy a fesztiválon Böjte Csabával arról is tárgyaltak, hogy a csereképzés keretében a jövőben Félegyházán tanulhatnak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által felkarolt erdélyi diákok.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.