Hírek
2017. Január 27. 12:34, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Még egy hónapig lehet jelentkezni első körben a Határtalanul! program felhívásaira
- közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
A program során magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával vehetnek részt osztálykiránduláson a szomszédos országok magyarlakta területein.
Rétvári Bence elmondta: 2010 után a kormány egyértelműen célul tűzte ki, hogy a diákoknak tanulmányaik alatt legalább egyszer alkalmuk legyen határon túli magyar fiatalokkal, közösségeikkel találkozni.
A program évről évre bővült, újabb diákok kapcsolódnak be, így 2013 óta a diákok száma háromszorosára, az iskoláké két és félszeresére nőtt. Kitért arra is, hogy 2016/17-ben 43.631 diák vesz részt a programban, és 11 607 diák érkezik határon túlról Magyarországra.
A parlamenti államtitkár beszámolt arról is, hogy idéntől több változtatás is történt a program lebonyolításában.
Folyamatosan lehet pályázni, és folyamatosan bírálják el a kérelmeket. Ennek első köre a február 28-i határidő. A korábbi 38 ezer forint helyett 60 ezer forint áll rendelkezésre diákonként és a támogatási összeget szélesebb körben lehet felhasználni.
Utazási és szállási költés mellett étkezésre, kárpátaljai kirándulás esetében útlevél-kiállítására, továbbá programok költségeire, projektvezető tiszteletdíjára fordíthatják az iskolák.
Rétvári Bence elmondta: a kormány a mostani tanévben közel 2 milliárd forintot fordít a programra, de jövőre, mivel felülről nyitott keretről van szó, ez még magasabb is lehet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 06. 08:23, hétfő | Helyi
Oktatási Hivatal: ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.
2024. Május 06. 07:29, hétfő | Helyi
Sok kiváló tanuló kezdi meg érettségi vizsgáit a Móra Ferenc Gimnáziumban
A Móra Ferenc Gimnázium 2024. május 3-án (pénteken) tartotta ballagási ünnepségét.
2024. Május 05. 12:11, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2024. május 5. - SZENT ISTVÁN TEMPLOM