Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2020. Január 09. 10:35, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Míves bőr alkotások kerülnek ki a mezgés diákok kezei alól

Míves bőr alkotások kerülnek ki a mezgés diákok kezei alól

A félegyházi mezőgazdasági szakgimnázium diákjai, első alkalommal mutatták be az iskola bőrműves szakkörén készített bőr alkotásokat.

A Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában január 7-én megnyitott kiállításon Kasztel Antal oktató mesélt a bőrműves szakkör elindításáról és bemutatta a míves alkotásokat elkészítő diákokat a közönségnek.

- Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk Pelyva Imre kollégámmal, hogy az iskola lovászképzésének kiegészítéseként elsajátíthatnának a gyerekek bizonyos bőrműves ismereteket. Így tulajdonképpen a szakmájukba vágó javításokat egy kiegészítő foglalkozás keretein belül megtanulhatnák. Elsőként szakkör szinten hirdettük meg a lehetőséget, mely annyira sikeres volt, hogy azonnal el is indult. Először tényleg csak a szerszámok javításával, szakadt, régi dolgok felújításával kezdtük, aztán a gyermekek már szerettek volna egyéb használati tárgyakat is készíteni. Tulajdonképpen így indult el minden. A diákok a szakkör keretein belül ismerhették meg a magyar kultúrának, ezen belül is a pásztorkultúrának ezt a szegmensét – tudtuk meg Kasztel Antaltól, a szakkör vezetőjétől, aki azt is elárulta, hogy foglalkozással párhuzamosan elindult a néptánc oktatása is az iskolában.

- A kiállítás megnyitónkat színesítő néptánc diákjaink első közös fellépése – tette hozzá Kasztel Antal.

A látványos és vérpezsdítő táncot követően Rózsa Pál, az iskola igazgatója szólt a megjelentekhez:
- A kiállításon látható, aprólékos gondossággal készített alkotásokat látva és az imént szereplő táncos lábú fiatalokat megcsodálva az fogalmazódott meg bennem, hogy igen, ezek vagyunk mi. Ez a félegyházi Mezgé. Ez az a plusz, melynek köszönhetően a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium ismertté, elismertté vált az évek során, sőt bátran mondhatom azt is, hogy ezek azok a dolgok, melyek az ország legszínvonalasabb agrár szakképző intézményévé tesznek minket.

Az igazgató beszédének zárásaként megköszönte a diákoknak és a szakkör vezetőjének a lelkes munkát, valamint a művelődési központ igazgatónőjének Kovács-Csonka Szilviának, hogy helyet adott a kiállításnak.

A bőrműves tárlatot Bene Ágostonné iparművész nyitotta meg, aki részletesen kifejtette a lényeges különbséget a népi bőrműves és a bőrdíszműves szakma között.
- A bőrműves szakma egészen az ősemberek világáig nyúlik vissza. I.e. 8000-től számítjuk a bőrművesség kialakulását, amikor már elkezdték alkalmazni a cserzést, ami hihetetlenül nagy munka volt annak idején. A 20. század hozta azt a forradalmi változást a bőriparban, hogy megszűntek a régi nagy mesterségek és újak születtek. A hagyományos munkák pl. a lábbeli készítő cserzővarga, foltozóvarga, bocskorkészítő és cipész, suszter szakma megszűnt. Ehelyett kialakult a gyáripari cipőkészítés, mely technikájában, anyagában, díszítményében teljesen különbözik a régitől. Már nem varrtak, hanem ragasztottak. Visszaszorult a lószerszám készítés, a nyerges, és a szíjgyártó szakma is. A sok elveszett mesterség mellett azonban kialakult egy új: a bőrdíszműves mesterség, mely olcsó anyagból szezonális termékeket gyártott. Színezték az anyagokat, már varrógéppel varrtak és felületi készítéssel, nyomdaipari technikával nyomták rá a mintát a termékre.
A bőrdíszművességgel ellentétben a népi bőrművesség régi növényi cserzéssel készült anyagokat használja a régi típusú megmunkálási technikákkal. Az összeállítás szironyozással, vagy kéttűs varrással történik, a díszítő eljárások között pedig a dúcolást, szironyozást, batikolást, poncolást és az egyéb kézi munkákat alkalmazzák. A díszítés a népi bőrművességnél mindig az ornamentális hagyományokon alapul. A mezőgazdasági iskola bőripari szakkörébe járó gyermekek tehát népi bőrművesek
– magyarázta az iparművész.

A művelődési központ aulájában látható alkotások Multyán Bernadett, Farkas Petra, Szabó Eszter, Nagy Dóra, Sendula Benita, Őri Márton, Szűcs Stella Jozefina mezgés diákok keze munkáit dicsérik. A nyitótáncon ezen diákokon kívül, Vajda Katinka és Karsai Máté mutatta be tudását Kasztel Antal oktató vezetésével.

Az ünnepélyes megnyitót Dávid Orsolya (ének) és Vas László (tekerőlant) is színesítették előadásukkal.

(Képek: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:23, hétfő | Helyi

Oktatási Hivatal: ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.

2024. Május 06. 07:29, hétfő | Helyi

Sok kiváló tanuló kezdi meg érettségi vizsgáit a Móra Ferenc Gimnáziumban

A Móra Ferenc Gimnázium 2024. május 3-án (pénteken) tartotta ballagási ünnepségét.

2024. Május 05. 12:12, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. május 5. - HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

2024. Május 05. 12:11, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. május 5. - SZENT ISTVÁN TEMPLOM