Hírek
2020. Szeptember 09. 13:44, szerda |
Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
„Kamasztanból jeles” - Kiskunfélegyházán
A kortárssegítő fiatalok – a bűnmegelőzési főelőadó rendezésében – színházi előadás keretein belül dolgoztak fel fontos, fiatalokat érintő bűnmegelőzési kérdéseket.
A „Házhoz megyünk” országos kampánysorozathoz kapcsolódóan – a szabályok szigorú betartása mellett – a Móra Ferenc Művelődési Központban mutatták be 2020. szeptember 8-án Kiskunfélegyházán a Kamasztanból jeles című színpadi művet a helyi rendőrkapitányság kortárssegítői.
A produkcióban szereplő fiatalok a bűnmegelőzési főelőadó mellett Benedek–Koncz Eszter és Manyasz Erika színésznők segítségével közel egy évig készültek a premierre. A hosszú próbafolyamat során a társulat igazi közösséggé kovácsolódott.
A dr. Horváth-Rekedt Gréta címzetes r. főhadnagy által rendezett előadás három, a fiatalok számára fontos témát dolgozott fel. A szervezők a hangsúlyt a bűnmegelőzésre fektették, így a drog, az internet veszélyei, valamint az előítélet voltak a színre vitt jelenetek központi kérdései. A célközönség elsősorban a középiskolás korosztály volt, akik nagy érdeklődéssel fogadták a róluk szóló darabot.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 09:22, szombat | Helyi
Vásár lesz vasárnap Félegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2026. április 12. (vasárnap).
2026. Április 07. 09:14, kedd | Helyi
Forgalmi rend változás a Móra Ferenc téren
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közeljövőben az alábbiak szerint módosul a Móra Ferenc tér forgalmi rendje:
2026. Április 04. 11:07, szombat | Helyi
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
2026. Április 02. 14:22, csütörtök | Helyi
Tehetséggondozás a Közgében
Köbüki tehetséggondozó ösztöndíjban részesültek a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum ügyvitel szakos tanárai










