Városlista
2025. október 21, kedd - Orsolya

Hírek

2025. Július 29. 08:53, kedd | Helyi

Saját otthonhoz jutott egy fiatal Kiskunfélegyházán a LÉPJ! program támogatásával

  Saját otthonhoz jutott egy fiatal Kiskunfélegyházán a LÉPJ! program támogatásával

Kiskunfélegyházán újabb lakást adtak át a LÉPJ! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program keretében, amely az MR Közösségi Lakásalap és a Belügyminisztérium együttműködésével valósul meg.

A program célja, hogy a gyermekvédelmi rendszerből kikerülő fiatalok számára reális esélyt teremtsen az önálló életkezdéshez szükséges lakhatás biztosítására.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az átadón hangsúlyozta: a kormány kiemelt célja, hogy az önálló otthon ne csupán álom, hanem elérhető lehetőség legyen minden fiatal számára. Ennek szellemében indult el az Otthon Start program, amelyen belül a LÉPJ! egy speciális alprogramként nyújt támogatást azoknak a fiataloknak, akik gyermekvédelmi gondoskodásban nőttek fel.

A LÉPJ! program jelenleg második szakaszában jár: míg az első ütemben 17 lakást adtak át országszerte, a mostani körben további 24 fiatal veheti birtokba saját lakását, főként nagyvárosi helyszíneken. Az előkészületben lévő harmadik szakaszban a tervek szerint még több lakás átadására kerül sor, mint az első két ütemben összesen. A programban részt vevő fiatalokat három dolog köti össze: legalább két évig gyermekvédelmi gondoskodás alatt álltak, nem rendelkeznek saját lakással, ugyanakkor állandó jövedelemmel igen.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által közösen létrehozott MR Lakásalap Nonprofit Kft. küldetése, hogy személyre szabott lakhatási megoldásokkal segítse a válsághelyzetben lévő családokat és fiatalokat. A szervezet saját tulajdonú ingatlanállományát társadalmi célú programok keretében hasznosítja, egyéni élethelyzetekhez igazodva.

Major Gábor, az MR egyik ügyvezetője elmondta: a szervezet kezdettől fogva kiemelt figyelmet fordít a gyermekvédelmi hátterű fiatalokra. A kormányzattal közösen 2025 elején azt a célt tűzték ki, hogy az év során legalább 100 lakást adnak át a LÉPJ! program keretében. Az érdeklődés óriási: a lakásokra ötszörös túljelentkezés tapasztalható. A jelentkezők kétharmada a nevelőszülői hálózatból érkezik, 80%-uk harminc év alatti, és sokan most léptek be a munkaerőpiacra. A konstrukció lehetőséget biztosít a lakás hosszú távú bérlésére, majd – a program végén – annak megvásárlására is, amelyhez az MR Közösségi Lakásalap az önrész előteremtésében is segítséget nyújt, kiegészítve a kormányzati támogatást. Így reális esélyt teremtenek a fiataloknak arra, hogy saját tulajdonú otthonhoz jussanak.

A most átadott kiskunfélegyházi lakás kulcsait Mezei Alex vehette át, aki elmondta: korábban utógondozó intézményben élt Budapesten, és a programnak köszönhetően egyik pillanatról a másikra vált számára valós lehetőséggé a saját otthon. Mint fogalmazott: életében először élheti meg a stabil lakhatás élményét, amiért rendkívül hálás.

Az eseményen jelen volt Lenkei Róbert kabinetfőnök, aki Lezsák Sándor országgyűlési képviselőt képviselte, valamint Balla László, polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 20. 16:48, hétfő | Helyi

Batthyány-s diák a MANT–HUNOR országos rajzpályázat díjazottjai között

Kiemelkedő eredményt ért el Kiss Natália, a Batthyány Lajos Általános Iskola 7.z osztályos tanulója a „MANT – HUNOR Rajzpályázat 2025” országos diákversenyen.

2025. Október 20. 16:23, hétfő | Helyi

Márton-napi mulatság a Móra Ferenc Művelődési Központban

„Év kerék” – hagyományőrző program kicsiknek és nagyoknak

2025. Október 17. 09:07, péntek | Helyi

Emlékezzünk együtt az 1956-os forradalomra és szabadságharcra

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére megrendezésre kerülő városi megemlékezésre.