Hírek
2021. Április 13. 16:12, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
10 milliárd forintos élelmiszeripari beruházás kezdődik Kiskunfélegyházán
Állami támogatással 10 milliárd forintos élelmiszeripari beruházás kezdődik Kiskunfélegyházán - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden a kiskunfélegyházi NT Kft. beruházását.
Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 1,7 milliárd forinttal járul hozzá a részben zöldmezős, részben kapacitásbővítő beruházáshoz, amely 55 munkahelyet teremt Kiskunfélegyházán. Az NT Kft. napraforgómag-feldolgozó üzeme évente 450 ezer tonna napraforgómagot dolgoz majd föl, és 210 millió liter étolajat készíthet szinte teljes egészében magyar alapanyagból. A termékek 60 százalékát külföldön értékesíthetik.
A beruházás alkalmából a miniszter minden szempontból kiemelkedőnek nevezte az élelmiszeripari cégek teljesítményét. Rámutatott: az ország ellátása a legnehezebb hónapokban is biztosított volt, miközben az élelmiszeripari kivitel 13 százalékkal bővült tavaly. Az ágazat termelési értéke 8 százalékos növekedéssel megközelítette a négyezermilliárd forintot, miközben 163 élelmiszeripari beruházás kapott állami támogatást, 26 ezer munkahelyet mentve meg.
A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország azért is kötött szövetséget a vállalkozásokkal, mert nem fogadta el a tömeges munkanélküliséget, miként azt sem, hogy nélkülözni kelljen a keletről érkező vakcinákat. Szijjártó Péter megismételte, ma 1 millióval több embert fenyegetne a vírus belföldön, ha nincs orosz és kínai vakcina. Így viszont Magyarország lehet az első európai állam, ahol mindenki megkapta az oltást, aki kérte - emelte ki.
A nyilvános cégadatok szerint a cseh tulajdonú NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft. 2018-ban 38 milliárd forint, 2019-ben több mint 43 milliárd forint árbevételt ért el, többségében külföldi értékesítésből. A nyereség ezalatt 1,12 milliárd forintról 2,54 milliárd forintra nőtt.



Fotó: MTI/KKM
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
