Hírek
2020. December 23. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
115 háztartásnak jutott az adományokból
115 háztartásba érkeztek adományok az önzetlen felajánlásoknak köszönhetően december 22-én, kedden.
A kiszállításban a Mezőőri Szolgálat, Vakulya László vezetésével, az önkormányzat Szociális és Közfoglalkoztatási Osztálya, Ódor Lászlóval az élen, valamint a KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény munkatársai vettek részt. Az akció szervezői, a Torony ABC vezetője, Bajzák-Csikós Ágnes és Bajzák Andrea ifjúsági referens előző nap rendszereztek, csomagoltak, szerveztek és terveztek, így a szállítás napján minden gördülékenyen ment.
A gyűjtés november 23-án kezdődött, a szervezők szerettek volna 1-1 kilogramm lisztet, cukrot vagy bármilyen tartósélelmiszert kérni, amit azután rászoruló családokhoz juttatnak el. A családok névsorát az önkormányzat illetékesei bocsátották a rendelkezésre, ami 115 háztartást tartalmazott. Az akciót időközben a magánszemélyeken kívül számos nagyvállalat, cég és egyéni vállalkozó támogatta, így a december 21-én lezárult gyűjtés a szervezők szerint eredményesnek mondható.
Köszönik az felajánlásokat a következő cégeknek, magánszemélyeknek:
Kreatív Dekor Kft, Rádió Smile, Szuperinfó, Félegyházi Pékség, Fornetti, Félegyházi Tej, Szentkúti Tej, Univer, Marton Húsüzem, Vacsi Kft., Izsáki Házitészta Kft., Jó-Rétes Kft., Janker, Kunsági Éden, Szentlászló Pékség, Anicorn, Dél-100 Kft., Kovács Gergő e.v., Viva Hód Bt., Tiralla Zsolt e.v., ifj. Busa Jenő e.v., Borbásné Katalin e.v., Zámbó Hús Kft., Nagypál József e.v., Rácz-Fodor János e.v., Balogh Gergely és a magánszemélyek, akik a Torony ABC-ben elhelyezett gyűjtőkosarat tartósélelmiszerrel több ízben megtöltötték.
(Hír forrása: Félegyházi Közlöny - Z.A.)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.












