Hírek
2017. November 11. 13:00, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
130 éve viseli a félegyházi főutca Kossuth Lajos nevét
Hogyan kapta a vasúti főutca a Kossuth utca nevet? Erre kaptak választ mindazok, akik ellátogattak a Petőfi Sándor városi könyvtárba november 9-én.
Az előzményekről Mészáros Márta a Kiskun Múzeum igazgatója beszélt a népes számban megjelent közönségnek.
1879-ben meghozták a honosítási törvényt, amely 10 évvel később lépett életbe. Ez azt jelentette, hogy az a honpolgár, aki elhagyta Magyarországot – emigrált – 10 éve volt rá, hogy jelentkezzen magyar állampolgárságának megtartására. 1886-ban Kiskunfélegyháza egyik képviselője úgy döntött, hogy Kossuth Lajost díszpolgárává választja. Ifj. Kocsis Sándor volt a kezdeményező, aki a javaslatot a képviselő-testület elé terjeszette 1886. augusztus 8-án, hogy ezzel tulajdonképpen megmentse Kossuth Lajost és biztosítsa magyar állampolgárságának megtartását. A félegyházi küldöttséget Kossuth Lajos nem fogadta.
December 5-én egy rendkívüli közgyűlés keretén belül Helfi Ignácnak adták át a levelet, aki kivitte Turinba Kossuthnak. A válasz kicsit késedelmesen érkezett. 1887. március 20-ai keltezésű Kossuth válasza, mely egy 9 oldalas, apró betűkkel teleírt gyönyörű levél a képviselőtestület számára.
A levelet május 1-jén tették közzé. Akkor a 48-as párthoz tartozó ifj. Ulrich István városi főjegyző kezdeményezte azt, hogy a vasúti főutcát Kossuth utcának nevezzék el. Erre a díszpolgári kezdeményezésre több város is lépett, így majdnem 30 városnak lett díszpolgára Kossuth Lajos.
Sajnos ez a kezdeményezés azonban nem váltotta be a reményeket, hiszen 1889. december 27-én életbe lépett a törvény és Kossuth Lajos két héttel előtte kinyilvánította, hogy nem kíván Ferenc József alattvalója lenni. S noha 1890-től Kossuth hontalanná vált, de a mi utcánk azóta is a Kossuth utca nevet viseli, méltatva azokat az embereket is, akik mindent megtettek azért, hogy Kossuth Lajos magyar állampolgár maradhasson.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












