Hírek
2016. December 29. 11:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: hirado.hu
2017 a szuperkönnyű laptopok éve lesz

Már az év végén bemutatta a 2017- re szánt Notebook 9 személyi számítógépeit a Samsung, a társaság az új modelleknél egyértelműen a hordozhatóságra helyezte a hangsúlyt.
A 15 hüvelykes kijelzővel ellátott változat kevesebb mint egy kilogrammot nyom, ami azt jelenti, hogy az előző verzióhoz képest mintegy negyedével sikerült csökkenteni a súlyát, és alig nehezebb, mint a 12 hüvelykes MacBook - közölte a Világgazdaság.
A 13-as kijelzővel készült legújabb generációs Notebook 9 a maga 816 grammos súlyával a lényegesen kisebb 2 az 1-ben táblagépek mezőnyében sem vallana szégyent – írja a Világgazdaság. Hozzátették: a 13 hüvelykes kijelzővel készült modell Core i5-ös és Core i7-es processzorokkal lesz kapható, viszont az eddig megjelent beszámolók szerint ebbe akár 16 gigabájtos RAM is kerülhet.
A nagy változat az Intel legújabb Kaby Lake processzorát kapta, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy ez milyen teljesítményre képes, hiszen a chipgyártó a tervek szerint a januári CES-en (Consumer Electronics Show) árulja majd el a részleteket.
A szakértők előzetesen azzal számolnak, hogy az előző generációhoz képest 5-15 százalékos teljesítménynövekedés jöhet majd az új chipekkel.
SSD-s tárhely kerül valamennyi modellbe, a legnagyobb 256 gigabyte-os lesz majd, a tárolási kapacitás ugyanakkor micro SD-kártyával bővíthető. Két 3.0-s és a C típusú USB-porton keresztül lehet egyéb eszközöket csatlakoztatni az új Notebook 9-esekhez, és HDMI-bemenet is rendelkezésre áll – tették hozzá a cikkben.
A könnyűségre való törekvésből adódik az egyik olyan tényező, amelyben elmaradnak riválisaiktól az új széria készülékei. Túl nagy akkumulátor nem kerülhetett az eszközökbe, így egy feltöltéssel nagyjából 7 órát bírnak a laptopok, igaz, az USB-C-porton keresztül 80 perc alatt teljesen feltölthetők – írja a lap.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.