Hírek
2019. Augusztus 30. 16:16, péntek |
Helyi
Forrás: Görög Mariann
Vegyszermentes zöldfűszereket és zöldségeket termelnek a mezgés diákok
Immár harmadik éve gondoskodnak a mezgés diákok, arról hogy Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény lakóinak nyáron friss zöldfűszerekkel és zöldségekkel tudják javítani az étlapon szereplő ételeket.
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai és tanárai 2016 óta vesznek részt a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt, Ments meg egy kertet programban.
A korábbi években megkezdett munkálatokat 2019-ben is folytatták a diákok, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény Csanyi úti Idősek Otthonának kertjében.
A már meglévő fűszernövények (citromfű, oregáno, kakukkfű, tárkony) mellett tavasszal a talajelőkészítési és tápanyagutánpótlási munkák után paprika, petrezselyem, zeller palántákat ültettek, cékla, cukkini, sóska, metélőhagyma magot vetettek. Meggyfa csemetéket ültettek illetve díszítő növényként körömvirágot vetettek.
A majd 200 négyzetméteres területen, a nyár folyamán a diákok heti két három alkalommal látogatták a kertet és főleg növényápolási munkákat végeztek, gyomirtást, öntözést, növényvédelmet. Mivel a program teljesen kert és természetbarát, ezért vegyszereket nem alkalmaztak, a kert gondozása során a gyomirtást kapálással oldották meg, a kártevők ellen pedig a bogarak összegyűjtésével tudtak védekezni
A kert aktuális állapotáról minden hónapban egy képes beszámolót kellett készíteni és ezt e-mailben elküldeni a minisztériumba ahol minden évben díjazzák a programban résztvevőket.
Kertben dolgozó diákok:
Hunyadi Roland
Réczica Tibor
Tapodi Péter
Vajda Katinka
Zeleiné Tamási Klára élelmezésvezető örül, hogy az ellátottak megismerhetik pl. a frissen szedett bazsalikommal fűszerezett paradicsomsalátát, a teában a friss mentalevelet és az édeskömyényt, a lestyánt, a cukkinit, a padlizsánt stb.
Az élelmezésvezető asszony köszönetét fejezi ki az iskola vezetőségének, Görög Mariann tanárnőnek és a diákoknak, hogy ellátottjaik étkezését változatosabbá, élvezhetőbbé tudják tenni. Az intézmény bízik benne, hogy a hagyomány a jövőben is folytatódik.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.











