Hírek
2024. Május 21. 10:32, kedd |
Helyi
Forrás: Cs.Adrienn
Már kirajzolódnak Móra arcvonásai a homokhalomból
Május 17-én nyílt meg a Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás, a Petőfi-téren. A megnyitón hangszeren közreműködött Sevecsek Béla.
Az idei tárlaton Monostori Ferenc szobrászművész homokszobrairól készült fotókat tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás különlegessége, hogy az alkotás folyamatába is betekintést nyerhetünk, ha ellátogatunk a helyszínre, hiszen Monostori Ferenc több mint háromméteres Móra-szobrot készít homokból városunk 250. évfordulója alkalmából. Az alkotás a tervek szerint az első fagyokig marad a téren. Ha pedig csemetéink kedvet kapnak a homokból való alkotáshoz, bátran lapátot ragadhatnak a szervezők jóvoltából felállított homokozónál, mely közvetlenül a kirajzolódó Móra alkotás mellett található.
- Sok-sok éve zajlik már városunkban a Miénk itt a tér városi rendezvény, mely Lantos Szabolcs ötletéből valósult meg és minden alkalommal nagy sikert aratott a félegyháziak körében. Olyan esemény ez, ahol a rendezők fantáziája nyomán, a művészi alkotások, a különleges műtárgyak, fotók, festmények ritkán látható körülmények között szemlélhetők meg. Ezúttal is egy különleges alkotót köszönthetünk körünkben Monostori Ferenc szobrászművészt, aki errefelé soha nem látott anyagból építi alkotását: homokból – mondta köszöntőjében Keresztes Tünde kulturális referens a kiállítás ünnepélyes megnyitóján, pénteken. Azt is megtudtuk, hogy a szobor elkészülése szombatra (május 25.) várható és stílszerűen a Mórák Találkozóján adják át a közönségnek, mivel ez az év Móra Év Kiskunfélegyházán.
Csányi József polgármester köszöntőjében emlékeztette a megjelenteket arra, hogy 2024 jelentős év az életünkben, hiszen szeretett városunk, Kiskunfélegyháza 250 évvel ezelőtt kapta meg a mezővárosi rangot Mária Terézia királynőtől.
- Szerettük volna ezt a rendkívüli alkalmat kicsit rendhagyó, a városlakóknak érzelmi és kulturális vonatkozásban is sokat nyújtó rendezvényekkel ünnepelni, olyan programokkal, amelyek által közelebb kerül a városlakók szívéhez Félegyháza, és közelebb kerülünk egymáshoz mi, emberek is.
Móra Ferenc személye egy kicsit háttérbe szorul Petőfi mellett, miközben épp annyira méltó a félegyháziak szeretetére, figyelmére. Arcvonásai most homokból formálódnak meg, nyílt színen, és a folyamatot bárki figyelemmel kísérheti. Úgy gondolom, hogy mindannyian nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel várjuk, hogy elkészüljön ez az alkotás, és azt hiszem, hogy Monostori Ferenc személye és tehetsége a garancia arra, hogy nem fogunk ezúttal sem csalódni – mondta városvezetőnk.
Monostori Ferenc szobrászművész 2003-ban, Portugáliában ismerkedett meg a homokszobrászattal. Azóta több monumentális méretű alkotás – Teréz anya, II. János Pál pápa, Dzsingisz-kán, a Gladiátor (Russell Crowe), Jézus, Leonardo da Vinci stb. - dicséri a keze munkáját, melyeket nemcsak hazánkban, hanem a világ különböző pontjain faragott ki homokból.
Számos kisplasztikát is hozott magával az alkotó félegyházi kiállítására, melyet az Art-Turkában tekinthetnek meg az érdeklődők május 27-ig.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












