A kiabálás, a szidás és a nyaggatás nem megfelelő módjai a gyerekkel való kommunikációnak. Ha üvöltesz, ráripakodsz vagy leszidod, azzal csupán azt közlöd vele, hogy a gyeplő kicsúszott a kezedből - nem tudod uralni a helyzetet.

Amint erre rájön, nem tisztel többé, és egy jottányival sem leszel közelebb ahhoz, hogy szófogadásra bírd. A te kontrollvesztésed egyre inkább az ő engedetlenségét táplálja.

Ne mondj ilyet!

- Van fogalmad róla, mennyire elkeserítesz?
- Takarodj a szemem elől!
- Fogd be a szád, ha hozzád beszélek!
- Menj innen! Húzz a szobádba, és maradj is ott!

Ha végképp el akarod vadítani a csemetédet, vagy azt akarod, hogy kevésnek, alkalmatlannak érezze magát, és minden önbizalmát elveszítse, jó úton jársz. Vannak szülők, akik nagyon büszkék arra, hogy soha nem emelnek kezet a gyerekeikre, de nem átallják a legsértőbb módon szidalmazni őket. Márpedig ez színtiszta bántalmazás.

A helyes beszéd

A gyerekkel tisztelettel, szeretettel, világosan, megértően és nem utolsósorban nyugodtan kell beszélni. Hallgasd meg, ami kikívánkozik belőle. Ne vágj közbe, ne ordítsd le a fejét, és ne söpörd félre a gondjait.

Kérés és kérdés

A mindennapi hangszín egyenletes, általában ezen a hangon beszélgetsz a gyerekeddel. Amikor nyersen rászólsz vagy harsányan ráparancsolsz, azt közlöd vele: elvárod, hogy valamit, amit mondtál, megtegyen, vagy ne tegyen meg.

Ha hallatszik, hogy feszült vagy, netán éppen kifogytál a béketűrésből, ugyanez a helyzet. Légy udvarias, ha valamire kéred a gyereket. Egyenletes hanghordozással kérj valamit, ne könyörögj, de ne is mentegetőzz. Például: - Kérlek, moss kezet, és gyere az asztalhoz! Vagy: - Rendet raknál a szobádban? Köszi.