Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2015. Augusztus 03. 19:33, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

A borsihalmi művészek tapsvihart arattak

A borsihalmi művészek tapsvihart arattak

A Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola második zenetáborának záró előadását ámulva hallgatták mindazok, akik hétvégén (augusztus 1-jén) kilátogattak a Borsihalmi művésztelepre.

Idén három tábort is indított a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola. A 90 gyermek ingyenes foglalkoztatására, képzésére egy sikeres pályázat nyújtott lehetőséget.

A táborlakók mindennapi élete semmiben sem különbözik egy hagyományos értelemben vett táborétól. Az ébresztő reggel 7-kor harsogva szólít fél óra közös tornára, sőt a takarodó is stílusosan a fúvósok resszortja.

Az reggeli után kezdődhet a szakmai foglalkozás, a hangszeres gyakorlás, ami tulajdonképpen az egyetlen fő különbséget jelenti a hagymányos táborokhoz képest. Az esti szabad programban ismét a sporté a főszerep. A táborlakók sorversenyeken mérték össze erejüket és ügyességüket, sőt lehetőség nyílt az ún. méta játék elsajátítására is.

A zenetanulás és a sportos tevékenységek mellett a pihenésé, a kikapcsolódásé volt a főszerep és természetesen a strand sem maradhatott el a programok közül.

A második turnus záró előadását augusztus 1-jén, szombaton hallgatthatták meg az érdeklődők a művésztelepen. A fiatal zongorista és fúvós növendékek elsősorban kamarazenei darabokat tanultak, gyakoroltak a tábor ideje alatt és a záró fellépésen kitűnően bizonyították, hogy nem tétlekedtek az elmúlt 1 hét alatt. A szülők és az érdeklődő vendégek tapsviharral jutalmazták a gyerekek igyekezetét és ügyességét.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.