Hírek
2019. Február 12. 15:48, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
A devizahitelesek helyzetéről tartott fórumot a helyi MSZP

A devizaprobléma - ahogy országosan, így - Kiskunfélegyházán is probléma. Ezért döntött úgy a helyi MSZP vezetése, hogy fórumra invitálja az ügyben érdekelteket.
Elsőként Horváth Tamás, az MSZP helyi szervezetének elnöke üdvözölte a megjelenteket. Bevezetőként elmondta, hogy a város költségvetésével kapcsolatban szóba került a szociális bérlakás program is, mely talán részmegoldást jelenthet arra a helyzetre, ami országos viszonylatban 30 ezer ember kilakoltatását jelentette a devizatartozások miatt.
Horváth Tamás beszédét követően Hegyesi Beáta, a PM országos elnökségének tagja, Szabó József, a Hiteles Mozgalom ügyvezetője és Szakács László, az MSZP szakpolitikusa részletezte a témával kapcsolatos tényeket.
2008-ban a Magyar Köztársaság kötött egy megállapodást az Európai Közösséggel, melyben szerepelt, hogy forintosítani kellene a devizahiteleket. 2011-ben manifesztálódott az a tény, hogy a bankok becsapták a magyar családokat. Az akkori vezetés létre is hozott egy megoldást: a kedvezményes árfolyamú végtörlesztést, mellyel csak azok tudtak élni, akiknek volt pénzük. Akik nem rendelkeztek pénzzel, azok ismét nehéz helyzetbe kerültek.
Szakács László, az MSZP elnök-helyettese többek között rávilágított arra is, hogy a bankoknak a devizahitelesek forintosítása egy fillérjébe sem került.
- Az Orbán-rezsim eladta a devizahitel-adósokat a bankoknak anyagi és politikai haszonszerzés miatt. De ugyanígy eladta a magyar munkavállalókat is a 400 órás „rabszolgatörvényével”.
Az elmúlt évben naponta 10 kilakoltatás történt, melyeknek több mint a fele devizahitel károsult volt – egészítette ki az elhangzottakat Hegyesi Beáta a Párbeszéd szakpolitikusa.
Mint ahogy azt Szabó József, a Hiteles Mozgalom ügyvezetője elmondta, 2019. sorsdöntő év a devizahitelesek számára. Az év elején a kúria létrehozott egy testületet. Az egész országból begyűjtik a devizahiteles szerződéseket és megvizsgálják, hogy az árfolyam kockázattal kapcsolatban megfelelő tájékoztatást adott-e a bank az ügyfeleknek. Eddig már több mint 60 ezer per indult az ügyben. Véleménye szerint éppen ezért az érintettek bevonásával történő banki elszámoltatást és a mintegy 1 millió 700 ezer szerződés átvizsgálását követően törvényben kellene intézkedni a kártalanításról, amit a bankoknak kellene megfizetni. Az eljárás befejezéséig pedig el kell halasztani a végrehajtásokat.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.