Hírek
2020. Szeptember 16. 11:27, szerda |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
Érmekkel gazdagodva tértek haza a Kiskunok
Szeptember 12-én rendezték meg Ruzsán a XXIII. Rezét Kupa gyalogos természetjáró tájékozódási túraversenyt.
A megmérettetésen - mely egyben az Országos Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság 7. fordulója is volt – a Kiskun Természetbarát SE Túra Szakosztálya is képviseltette magát.
A dorozsma-Majsai homokháton az Alföldi Kéktúra egyik szakasza mellett változatos táj – borókás, jelentős méretű homokbuckák, nyárfaligetek és telepített fenyvesek váltották egymást a versenyen. A résztvevők versenyzés közben fejlesztették tájékozódási képességüket, megismerték a Duna-Tisza közi alföldi homokbuckás tájat, megoldották a természettel, a természetjárással, tájékozódással, térképpel kapcsolatos gyakorlati és elméleti feladatokat.
Az indulók három kategóriában mérték össze tudásukat és felkészültségüket. Az „A” kategóriában versenyzők többszínnyomású tájfutó térképet kaptak a 6,5 ill. 8 km-es táv teljesítéséhez, különböző tájékozódási feladatokat kellett megoldaniuk út közben és a menetsebesség is fontos tényező volt beérkezésükkor. A „B” kategória versenyzőinek szintén többszínnyomású tájfutó térképen kellett eligazodniuk, már kevesebb tájékozódási feladattal és elméleti kérdésekkel nehezítették útjukat és mintegy 7 km-es távot kellett megtenniük a célba érkezésig. A „C” kategóriában indulók 8-9 km-es távot teljesítettek az időmérő állomások között kötött menetidővel, a többszínnyomású térkép mellett útvonalleírás is segítette útjukat és persze néhány elméleti kérdésre is válaszolniuk kellett.
A Kiskun Természetbarát Sportegyesület Túra Szakosztálya nagyon szép eredménnyel zárta a versenyt:
A „B” kategóriában is dobogós helyen végzett a Kiskunok csapata:
- III. helyezett csapat tagjai: Hevér Csaba, Horváth Brigitta, Papp Marcell, Sebestyén Fanni
„C” kategóriában a dobogó minden fokát a Kiskunok foglalták el:
- I. helyezett csapat tagjai: Kovács Ferenc, Kovács Adrienn, Nagy Gergő
- II. helyezett csapat tagjai: Bánfalvi Tamás, Bánfalvi Tamásné, Molnárné Karsai Julianna, Tajti Klára
- III. helyezett csapat: Simó Ferenc, ifj. Simó Ferenc, Simó Ferencné, Simó Péter

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
