Hírek
2019. Szeptember 18. 16:13, szerda |
Helyi
Forrás: Szerk.
A gondolatok és érzelmek egészségi állapotunkra gyakorolt hatása
E témában tart előadást Balogh Béla Kiskunfélegyházán október 3-án, 18 órai kezdettel a Móra Ferenc Művelődési Központban.
A Béke Egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány szervezésében Balogh Béla Kiskunfélegyházán tart előadást. A rendezvény szervezője Papp Anett bízik abban, hogy a jegyekből befolyt bevételből sok-sok kisgyermek karácsonyát tudja megszépíteni ajándékkal, meglepetésekkel.
Balogh Béla foglalkozását tekintve út- és hídépítő mérnök. Kolozsváron született 1955-ben, és egyetemi tanulmányait is ott végezte. Neve a hazai ezoterikus körökben a "Végső valóság" című könyvének megjelenésével vált igazán közismertté. A könyv magyar nyelven 2001 óta hét kiadást ért meg. Ezt követte a "Gyógyító meditáció" című könyv CD melléklettel, amely minden komoly érdeklődő számára lehetővé teszi, hogy saját gyógyulásában aktívan részt vegyen, és belső energiatartalékait a megfelelő irányba mozgósítsa, majd "A tudatalatti tízparancsolata című könyv CD melléklete több mint tíz évi munka és tapasztalat alapján állt össze. Balogh Béla - írói munkássága mellett - jelenleg is hídépítő mérnökként dolgozik Budapesten – olvasható a bookline.hu internetes oldalon az előadóról.

Az október 3-án 18 órakor kezdődő előadásra jegyek kaphatók a Móra Ferenc Művelődési Központban (helyszínen), a Tourinform Irodában, illetve Papp Anettnél a 06/70-342-1131-es telefonszámon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 11. 14:12, csütörtök | Helyi
Elektromos rollerek használatának korlátozását kezdeményezi a városvezetés
A tegnapi napon súlyos elektromos rolleres baleset történt a Kossuth Lajos utcán. A sérültnek ezúton is mielőbbi és teljes felépülést kívánok.
2026. Június 11. 14:05, csütörtök | Helyi
Anyakönvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják
2026. Június 11. 11:37, csütörtök | Helyi
Hiába szöktek külföldre a betörők
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai klasszikus nyomozás során akadtak rá a külföldön bujkáló bűnelkövetőkre. Hazahozatalukhoz nemzetközi elfogatóparancsra és jogsegélyre volt szükség.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
