Hírek
2020. Június 17. 10:08, szerda |
Helyi
Forrás: Adrienn
A holokauszt áldozataira emlékeztek Kiskunfélegyházán

Mint minden évben, idén is koszorúkkal és mécsesekkel járultak a Mártírok utcai emléktáblához, ahol a holokauszt kiskunfélegyházi áldozatainak történetét elevenítették fel.
1944. június 15-én városunkból 269 zsidó férfit, 341 nőt és 373 gyermeket hurcoltak el a kecskeméti téglagyárba, ahol embertelen körülmények között tartották őket több mint egy hónapig. Majd június 25-én útnak indították őket Auschwitz felé, ahol mindannyiuknak halállal kellett fizetniük zsidó származásukért.
A tragikus esemény évfordulóján - június 15-én - az áldozatok emléke előtt tisztelegve tartott megemlékezést a Veled a Városunkért Egyesület. A múltban történt szörnyűségekről és annak következményeiről Horváth Tamás a MSZP kiskunfélegyházi szervezetének elnöke beszélt.
- A zsidó lakosság betelepülése a városba a 19. század második felében kezdődött. A beilleszkedés éveit követően a város hasznos közösségévé váltak. Iparosok, kereskedők, orvosok, ügyvédek, parasztok lettek belőlük. Megalapították a helyi Vöröskeresztet, támogatták a futballt, ingyenes orvosi ellátást nyújtottak a szegényeknek. Részt vettek a város és a nagy politika irányításában, közülük talán a legnevesebb dr. Horváth Zoltán országgyűlési képviselőt ismerhetjük. Ám eljöttek a vészterhes idők és eljött 1938. A zsidótörvények nyomán a városban is elkezdődtek az összeírások, a zsidó fiatalok továbbtanulásának akadályozása, betiltották a Félegyházi Közlönyt, eljött a munkatáborok és a sárga csillag ideje – mondta emlékező beszédében Horváth Tamás.
- A holokauszt áldozataira emlékezve nem feledkezhetünk meg arról, hogy a nácik végső terve nem csupán a zsidók, hanem a romák, a fogyatékkal élők, a homoszexuálisok és a politikailag másképp gondolkodók máglyára küldése lett volna, ha a világ nagyhatalmai nem szólnak közbe.
76 év… Ami úgy tűnik nem volt elég hosszú idő ahhoz, hogy a magyar társadalom teljes egészében feldolgozza, megértse és okuljon a 2. Világháború szörnyűségeiből, a Holokauszt tragédiájából. Pedig a deportálások idején és azt megelőzően sok félegyházi állt a meggyötört zsidók mellé. Közülük ezért sokan az életükkel fizettek.
1950-ben a Schuman-terv elfogadásával a mai modern közösség létrehozása és Európa tartós békéjének megteremtése kezdődött el azért, hogy a Holokauszthoz hasonló tragédiáknak elejét vegyük. Az UNIO ezen fő elvek mentén született és marad fenn addig, amíg teszünk érte és megakadályozzuk mindazon törekvéseket, melyek emberek, népcsoportok egymásnak ugrasztását a másik kizárólagos felelőssé tételét tűzik zászlójukra. A békés egymás mellett élés, a közös hagyományok, az elfogadó közösségek pusztulása végül majdnem az országunk pusztulásához vezetett. De a túlélők mégis felálltak, eltakarították a romokat a háború után és újjáépítették ezt az országot. Miattuk is emlékezünk, emlékezhetünk most az áldozatokra. Sosem feledjük őket – zárta ünnepi beszédét a szocialista képviselő.
(Képek: Félegyházi Közlöny)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.