Hírek
2016. Február 12. 14:43, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
A jó öreg Singer varrógépét a mai napig hajtja

Kádár-Szél Sándorné Zsuzsa néni 90. születésnapját ünnepelte ma (február 12-én).
E különlegesen szép alkalomból városunk vezetése nevében Balla László alpolgármester és a körzet képviselője Szamosi Endre köszöntötte őt otthonában, ahol menye és fia segédkeztek a vendéglátásban.
Zsuzsa néni 1926-ban született mezőgazdasággal dolgozó szülők gyermekeként. 4 leány és 3 fiú testvére van.
A mezőgazdasággal kapcsolatos munkákat mind megtanulta egészen a betakarításig, de többre vágyott. Sajnos nem nagyon volt lehetőség semmire, mert a háború után rossz idők voltak.
1948-ban egy rokonának hívására Pestre ment és telefonos szolgálatot teljesített a várban, ahol ásatások folytak az idő tájt. Emellett még az volt a dolga, hogy összegyűjtött, értékes holmikat, melyek az ásatások során előkerültek, egy helyiségbe be kellett zárnia. Közben persze olvasgatta a felmérési naplót, melyet meglátott egy dolgozó tanár. Rögtön meg is kérdezte, hogy akar-e tanulni. Annyira megörült neki Zsuzsa néni, hogy azonnal igent mondott és már másnap mehetett az Üllői útra, ahonnan később végzett gyors- és gépíróként távozott.
Akkoriban nagyon jó munkahelye volt Zsuzsa néninek, de sajnos itthon mindenki férjhez meg és a szülők magukra maradtak betegségükben. Zsuzsa néni sokat sírt és aggódott nap mint nap, hogy mi van velük. Mikor már nem bírta tovább, hazajött. Aztán annyira megszeretett itthon, hogy 1960-ban Kiskunfélegyházán, a Ságvári Endre u. 18. sz. alatt vett házat és két éves Sándor fiával oda költöztek.
Zsuzsa-néni 1965-ben került a Vágóhídra és jó gépírás tudásának köszönhetően az export feladatokat végezhette. Egészen a nyugdíjazásáig (1982) itt dolgozott.
Most a városközpontban egy első emeleti lakásban lakik egyedül. Fia és menye rendszeresen látogatja. Szerencsére jó egészségnek örvend, ha a szokásos kivizsgálásra kell mennie a kórházba, akkor a nővérkék a csodájára járnak, mert nem hiszik el az életkorát.
Zsuzsa néni szeret jönni-menni, intézkedni, de ha rossz az idő és a lakásban kell maradnia, akkor sem unatkozik. Elárulta, hogy olyankor odaül a jó öreg Singer varrógépéhez és ruhákat varr. Reméljük még nagyon sokáig megtartja a jó Isten ilyen egészségesen és pajkos mosolyával az arcán.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.