Hírek
2013. Július 23. 11:22, kedd |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
A kerékpár- és motorsport kedvelői számára kíván pályát építeni a Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesület a Parkerdő szomszédság

A kerékpár- és motorsport kedvelői számára kíván pályát építeni a Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesület a Parkerdő szomszédságában. A munka elkezdése előtt azonban környezetvédelmi hatástanulmány kell készíteni
A kerékpár- és motorsport kedvelői számára kíván pályát építeni a Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesület a Parkerdő szomszédságában. A munka elkezdése előtt azonban környezetvédelmi hatástanulmány kell készíteni. A város a közel másfélmilliós költségből 250 ezer forintot vállalt magára. Minderről mai (július 23.) ülésükön határoztak a városatyák.
A Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesület azzal a céllal alakult 2009-ben, hogy sportolási lehetőséget teremtsenek a sportág kedvelőinek. Az egyesület felvállalta, hogy a Parkerdő sarkában lévő területen a 919/1. hrsz-ú ingatlanon motocross- és kerékpáros pályát létesít, mely a város 50 km-es körzetében, sőt Bács-Kiskun megyében sincs. A területet, melyet az önkormányzattól bérel az egyesület, az elmúlt években jelentős anyagi ráfordítással rendbe tették, de ahhoz, hogy sportpályaként működhessen, egy környezetvédelmi hatástanulmány elkészíttetése szükséges. A környezetvédelmi hatástanulmány lefolytatása és a dokumentációk elkészítése a megkért árajánlat szerint 1.460.000 forint, mely az egyesület számára jelentős anyagi terhet jelent. Az egyesület ezért kéréssel fordult a jogi bizottsághoz, miszerint a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítéséhez 750.000 forint vissza nem térítendő támogatás kapjanak. A képviselő-testület mai (július 23.) ülésén úgy határozott, hogy 250 ezer forintot tud biztosítani a Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesület számára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.