Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2020. Április 07. 10:31, kedd | Helyi
Forrás: Szerk.

A kiskunfélegyházi ellenzék is tiltakozik az önkormányzatokat érintő megszorító intézkedések miatt

A kiskunfélegyházi ellenzék is tiltakozik az önkormányzatokat érintő megszorító intézkedések miatt

Gulyás Gergely brutális megszorításokat tartalmazó bejelentései után a napokban Budapest ellenzéki polgármesterei közös nyilatkozatot adtak közre.

Ebben rögzítették, hogy az önkormányzatok országszerte, pártállástól függetlenül erőn felül veszik ki részüket a koronavírus-járvány elleni védekezésből, a napról napra drámaibb szociális válság helyi kezeléséből.

A helyi önkormányzatok az elmúlt hetekben saját forrásból szereztek be a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket, kidolgoztak szociális támogatási programokat, megsokszorozták erőfeszítéseiket az idősgondozás és a gyermekétkeztetés terén éppúgy, mint az egészségügyi alap- és járó beteg ellátásban. A települések az egyre növekvő feladatokat egyre csökkenő bevételekből kénytelenek ellátni, miközben naponta szembesülünk a válság okozta megrázó élethelyzetekkel.

A háziorvosok, az ápolók, vagy éppen a szociális ellátásban dolgozó munkatársaink járvány elleni védelmét szolgáló eszközök kormányzati forrásból alig érkeznek, e téren is magunkra, illetve a helyi városvezetésre számíthatunk. A vírustesztelés mennyisége egész egyszerűen elégtelen. Kiskunfélegyházán csak civil kezdeményezéssel és önkormányzati szervezéssel, helyi gyártással sikerül biztosítani a lakosság védőmaszkokkal való ellátását, illetve városi adományszámla megnyitásával működik a helyi szolidaritás a nehéz helyzetbe kerülők megsegítésére. Az önkormányzat a helyi rendezvénykeret, civil-, kulturális- és sporttámogatások megvágásával 67 millió forinttal növelte a válságkezelésre fordítható forrásokat.

A város az önkormányzattól üzlethelyiséget bérlő vállalkozásoknak két havi fizetési haladékot és hat havi részletfizetési kedvezményt adott, ami aligha jelent érdemi és elégséges segítséget a jelenlegi válságos helyzetben. A helyi adóbevételekben száz milliós nagyságrendű kiesés várható 2020 végéig, ami azt jelenti, hogy a költségvetésben papíron még meglévő több mint 215 millió forint általános tartalék gyakorlatilag már nem is létezik.

Amint azt a miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, elvonják a gépjárműadót a városoktól, ez Kiskunfélegyháza esetében közel 100 millió forint mínuszt jelent. Kiskunfélegyháza önkormányzata által beszedett gépjárműadó 40%-a illeti meg a várost, tehát már 60%-a eddig is az államhoz folyt be. A kormány a maradékot most elvonná a krízishelyzetre hivatkozva, ami 96 millió forint kiesést jelenthet 2020-ban Kiskunfélegyházának.

A kormány egy igazságtalan megszorító csomaggal kezdte a válságkezelés második ütemét, hiszen újabb bevételeket akar elvenni az önkormányzatoktól. A kormány lépése veszélyezteti, az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését. A forráselvonás megnehezíti az egészségügyi ellátásban, az idősgondozásban, a gyermekétkeztetés biztosításában végzett munkát. Ezen lépések kárvallottjai éppen azok a rászorulók lesznek, akiknek most különösen nagy szükségük lenne a segítségre lakóhelyükön.

Az önkormányzatok a helyi védelem oszlopai. Nekik kellene adni a pénzt, nem tőlük elvenni. Hazug és képmutató az a kormány, amelyik az egyik kezével – hangzatos propaganda mellett ad – a másikkal pedig csendben, sunyi módon elvesz.

Felszólítjuk a kormányt, hogy a válságkezelés során az önkormányzatokat tekintse partnernek, a helyi válságkezelést ne megszorítással sújtsa, hanem támogatással segítse, ennek érdekében a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel.

Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati képviselői
Kiskunfélegyháza

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.