Hírek
2017. Március 10. 21:35, péntek |
Helyi
Forrás: Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság 2016. évben végzett munkájáról

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a 2016. évben is teljesítette célkitűzéseit.
Az elmúlt évben a kapitányság rendőrei – szoros együttműködésben az önkormányzatokkal, a társszervekkel, valamint a civil szervezetekkel – megfelelő közrendet élhető és egyre javuló közbiztonságot garantáltak.
Az illetékességi területen további 5,4%-kal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma. Az elmúlt évben sikerült a bűnügyi szakterületen korábban elért eredményeket javítani: a felderítés 7,9%-kal, a nyomozások eredményessége pedig 11,3%-kal emelkedett. A kapitányság kiemelt feladatként kezelte a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket, 2016-ban két terjesztőt is eljárás alá vontak. A bűncselekmények mellett továbbra is nagy hangsúlyt fektettek a tulajdon elleni szabálysértésekre. E jogsértések elkövetőit a megyében a legmagasabb arányban, 62%-ban felderítették.
A tavalyi évben 14,1%-kal kevesebb közterületen elkövetett kiemelt bűncselekmény történt. Az elért eredményekhez hozzájárult a polgárőr egyesületekkel, az önkormányzatokkal, a társhatóságokkal és az együttműködő szervezetekkel való szoros és hatékony együttműködés.
A közlekedés biztonsága is tovább javult: 2016-ban 8,9%-kal kevesebb személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt. A fokozott, preventív célú közúti ellenőrzéseknek köszönhetően 33,3%-kal kevesebb volt az ittasan elkövetett személyi sérüléssel járó balesetek száma.
A kiskunfélegyházi rendőrök a bűnmegelőzési tevékenységük során minden korosztályt megszólítottak, a legveszélyeztetettebb célcsoportokra - a fiatal valamint az idősebb korosztály tagjaira - kiemelt figyelmet fordítottak. A baleset-megelőzés területén a legvédtelenebb szereplőkre, vagyis a gyalogosokra, a kerékpárosokra, valamint a motorkerékpárral közlekedőkre az előző évekhez képest is jobban fókuszáltak a jogkövető magatartás elősegítése érdekében. A kapitányság határozott célja a halálos kimenetelű, valamint az ittasan okozott balesetek számának további csökkentése, amelynek érdekében a preventív munka és a fokozott ellenőrzések a jövőben is folytatódnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.