Városlista
2026. március 1, vasárnap - Albin

Hírek

2019. Szeptember 20. 13:20, péntek | Helyi
Forrás: MTI

A klímaváltozás hatására egyre több gólya marad itthon télen

A klímaváltozás hatására egyre több gólya marad itthon télen

A költöző madarakra is komoly hatással van a klímaváltozás, kutatók szerint a jelenség az emberi tevékenységgel karöltve gyökeresen megváltozatja a vonuló madarak szokásait, ami a hazai egyedeken is észrevehető.

A folyamat egyik jele, hogy egyre több gólya marad itthon télen.

A gólyák elvileg augusztus második felében indulnak el kontinensünknek erről a részéről, viszont ugyanaz a folyamat tapasztalható itthon, ami Nyugat és Dél-Európát már korábban elérte: ennek hatására például Dél-Spanyolországban a gólyák jelentős része már el sem megy télen - mondta el Végvári Zsolt, az MTA Ökológiai Kutatóközpont (ÖK), Duna-kutató Intézet igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Az ökológus szerint már nemcsak arról van szó, hogy a melegedő telek, tavaszok, őszök miatt a költöző madarak kicsit később indulnak el telelőhelyeik felé vagy pedig tavasszal korábban érkeznek, hanem maga a stratégia is megváltozik: a vonulóból állandó madár lesz.

Magyarázata szerint, amit Magyarországon a folyamat egyik lépésekén tapasztalhatunk, hogy egyre több gólya kísérel meg áttelelni itthon. Ebben egyrészt a melegedő telek játszanak szerepet, amelyek miatt egyre több táplálék áll a rendelkezésükre, másrészt a klímaváltozás egyik hatásaként a Szahara változása, ami egyre szélesebb lett és egyre nagyobb távolságot kell a gólyáknak táplálék, víz és pihenés nélkül megtenni. Ez rendkívül kockázatos, egyre nagyobb az esélye, hogy a fiatalok elpusztulnak az út során, tehát megéri azt a stratégiát folytatni a madaraknak, hogy megpróbálnak áttelelni - mondta az ökológus.

Az igazgató szerint erre a változásra emberi folyamatok is rásegítenek. A dél-spanyol gólyák a regionális szeméttelepeken táplálkozva télen is őrzik a fészküket. Sőt annyira forró és száraz a nyár Spanyolországban, hogy a gólyák egy része Spanyolországba jár telelni és Tunéziában fészkel.

Emellett hozzájárul a folyamathoz, hogy, az európai vonuló madarak nagy része azt tapasztalja Afrikába érve, hogy a vizes élőhelyek az emberi beavatkozásnak köszönhetően eltűnnek. Így még kockázatosabb a vonulás.

Végvári Zsolt beszélt arról is, hogy amennyiben az itthon maradt madarakat emberek etetik és tartják életben, azzal bajt okozhatnak, mivel olyan egyedeket juttathatnak előnyhöz a többiekkel szemben, amelyeknek az utódaik is elpusztulnak majd emberi segítség nélkül, illetve ők maguk is egy következő útjuk alkalmával. Az emberi beavatkozás felborítja a természet rendjét.

Végvári Zsolt kérdésre válaszolva a vonuló egyedek útjáról elmondta: a madárkövető oldalak szerint a térségből elindult gólyák egy része már elhagyta Törökországot és az elkövetkező hetekben érkeznek meg Afrikába.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 27. 11:41, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Február 25. 09:21, szerda | Helyi

Nem történt környezetszennyezés a kiskunfélegyházi üzemi esemény során

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a közösségi médiában megjelent fényképpel kapcsolatban haladéktalanul egyeztetett az érintett gazdasági társasággal.

2026. Február 23. 18:58, hétfő | Helyi

Sikeres szereplés a regionális rézfúvós versenyen

2026. február 20-án rendezték meg az I. Dél-Alföldi Regionális Rézfúvós Versenyt Kecskeméten az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában.

2026. Február 23. 09:51, hétfő | Helyi

Dobogón a kitartás – A Jogging Plus Triatlonosai az év legjobbjai között

Február 21-én a Magyar Triatlon Szövetség megrendezte az MTSZ Díjátadó Gála ünnepséget Veresegyház városában, a Kucsai Tamás Városi Sportcsarnok helyszínén, ahol a 2025-ös év legkiválóbb sportolóit köszöntötték.