Hírek
2025. Február 26. 08:36, szerda |
Helyi
Forrás: Cs.Adrienn
A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek

Megemlékezést tartottak városunkban a kommunista diktatúrák áldozatairól február 25-én délelőtt a kiskunfélegyházi Návay Lajos-emlékműnél.
A megjelenteket Görög Anita közművelődési referens köszöntötte, külön kiemelve Rosta Ferenc alpolgármestert, a képviselőtestület megjelent tagjait, Laczkóné dr. Szabó Klára díszpolgárt, a megemlékezésen közreműködő Kiskun Múzeum munkatársait és a diákokat, a megjelent oktatási intézmények igazgatóit, pedagógusait, diákjait, a pártok, a közművelődési intézmények és a sajtó képviselőit, városunk polgárait, fiataljait.
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását az országgyűlés 2000. június 13-án elfogadta a 58/2000. számú határozata rendelte el. Ennek értelmében minden év november 25-én megemlékezünk a kommunizmus áldozatairól – mondta köszöntő beszédében Görög Anita.
A megemlékezés koszorúinak elhelyezését megelőzően Magony Ádám, a Kiskun Múzeum munkatársa, Rádi Olivér a Kiskunfélegyházi Szent Benedek Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kis Izabella a Móra Ferenc Gimnázium diákjának „Vörös, fehér, zöld” című megemlékező műsorát hallhatták a megjelentek.
A diákok a megannyi meggyilkolt, vagy elhurcolt asszonyok és férfiak egyikeként idézték fel az irgalom nélküli megtorlás, a bosszú és félelemkeltés időszakát, amikor a kommunista párt kiiktatta az ellenszegülőket, így haladva a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. A kommunizmus fekete könyve becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül 100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát az egész világon.
Magony Ádám elsősorban azokról az eseményekről tett említést, mely városunk határain belül történtek.
– Nem véletlen, hogy ezen a napon éppen itt állunk, a vasútállomás előtti téren. Az itt látható emlékmű angyala három bajtársunk emlékét őrzi. Ők: dr. Návay Lajos, Csanád vármegye alispánja, a Magyar Országgyűlés képviselőházának elnöke, unokaöccse, Návay Iván, továbbá dr. Kiss Béla, Szentes város főjegyzője. Mindhárman itt haltak meg, kegyetlen körülmények között.
Návay Lajos egy név a listán. Elképzelni sem merjük, mennyi férfi, nő és gyermek esett áldozatul és hányan vannak olyanok, akikről a mai napig nincs tudomásunk. Száz év távolságában mi, a jelen emberei mit meríthetünk ebből? Mi a tanulság? Talán nincs is egyszerű válasz e kérdésre – egy biztos: két feladatot róttak ránk őseink. Először is jusson eszünkbe, hogy az emberi életnél értékesebb nem létezik a nagyvilágon. Tanuljunk az elmúlt korok eseményeiből, hibáiból, mert múlt nélkül nincs jelen, jelen nélkül nincs jövő. De mi a jelen? Mi vagyunk. Mi mindannyian. Minden félegyházi, magyarországi, európai és világi szív, amely egyként dobog. Másodsorban tartozunk halottjainknak azzal, hogy az év ezen időszakában rohanó mindennapjainkat félretéve mutatjuk meg a jövő generációjának elődeink, népünk veszteségeit. Kioltott életekre emlékezünk ma – mondta beszédében Magony Ádám.
A megemlékezés zárásaként a megjelentek elhelyezték tiszteletük koszorúit az emlékmű lábánál.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 13:36, kedd | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 23. és 25. között
2025. Május 06. 12:56, kedd | Helyi
A 2025. évi Ősök Napja időpontja: augusztus 8-9-10.
A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2025-ben, augusztus 8-9-10-én rendezi meg a VIII. Ősök Napja ünnepet, az eddig megszokott helyszínen: Bugacon.
2025. Május 05. 11:20, hétfő | Helyi
Jótékonysági sütivásár
A 6 gyermeket nevelő Kulcsár-Horváth család mindennapjait kívánja segíteni az a sütivásár, amely a Tourinform és az Ifjúsági Iroda szervezésében valósul meg május 9-én, pénteken.
2025. Május 05. 08:35, hétfő | Helyi
Archív fotókiállítással vette kezdetét a Tiszaalpár 950 programsorozat
Tiszaalpár múltja képekben címet viselő kiállítás nyílt szombaton a település művelődési házában.