Hírek
2016. Július 24. 06:37, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
A legjobb magyar kézműves sörök versenybe szálltak egymással (videomelléklettel)

Nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is remek kikapcsolódást nyújtott a július 22-23-án megrendezett II. Félegyházi Kézműves Jótékonysági Sörfesztivál, melynek a Kiskun Múzeum udvara adott otthont.
A szórakoztató programok és a sörverseny mellett állandó és időszaki kiállítással is várták a kedves érdeklődőket. Az utóbbi természetesen a sörfőzéshez és annak jelentős történelmi múltjához kapcsolódott. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint Deák László magángyűjtő jóvoltából sok érdekességet láthattak a kiállítás megtekintői. A sörfőzés fortélyairól Tóth Miklós a Bader Sörfőzde tulajdonosa és egyben a fesztivál szakmai vezetője mesélt a népes számban megjelent közönségnek.
A szervezők csakúgy mint az elmúlt évben, idén is gondoltak arra, hogy a rendezvényen az egész család jól érezze magát és a malomudvarban különféle játékos foglalkozásokat tartottak a gyerekek számára.
Amellett, hogy 20 fajta magyar kézműves sör közül lehetett válogatni természetesen az alkoholmentes üdítők és egyéb nedűk mellett, még különféle ételekkel és nassolni valókkal is várta a megéhező vendégeket a Rózsakert Vendéglő pavilonja, ahová a platnin sütött finomságok illata odacsalogatott szinte kivétel nélkül mindenkit. Zene, tánc, kellemes környezet, jó társaság, nem is kellett több egy hangulatos nyári estéhez. Pénteken a Rocktábor gálakoncertje, a Spontán Blues Band előadása, szombaton pedig a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar, az Aurevoir zenekar, valamint a Széljáró Balladás koncertje biztosította a fesztiváli hangulatot.
Mindkét napon 16 órától várta vendégeit a rendezvény, mely szombaton fergeteges táncházzal zárult.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:36, vasárnap | Helyi
Félegyházi Napok 2025
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő FÉLEGYHÁZI NAPOK programjaira.
2025. Augusztus 03. 08:19, vasárnap | Helyi
„Minden település számít” Újabb közlekedési beruházást adtak át
Cél, hogy minden vármegyei településre, a legkisebbekre is jusson támogatás
2025. Augusztus 03. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP
2025. Augusztus 03. 08:17, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP