Hírek
2018. Április 21. 08:20, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
A lovász szakma versenyén ismét túlerőben voltak a lányok
Mindössze 4 fiú szállt versenybe a 11 lánnyal szemben a Lovász Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, melynek immáron harmadik alkalommal adott otthont a félegyházi mezőgazdasági iskola.
A 18. országos versenyen nyolc iskola 15 lovász tanulója bizonyította szakmai hozzáértését és felkészültségét. Április 18-án szerdán elméleti, csütörtökön pedig gyakorlati tudásukról adtak számot a fiatalok szakmai zsűri előtt.
Dr. Németh Csaba a versenybizottság elnöke lapunknak elmondta, hogy a vizsga nagyon összetett, legalább negyven feladatot kell megoldaniuk a diákoknak. Azonban akiknek 71 százalék felett sikerül teljesíteniük, azok jeles érdemjeggyel megkapják a szakmai oklevelüket. A versenyen azonban nem elég kiválónak lenni, itt a legjobbak között kell a legjobbnak lenni – szögezte le a versenybizottság elnöke.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.











