Hírek
2025. Január 23. 07:56, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
A magyar kultúra napja - Szent István Intézet: énekeljék a Himnuszt az iskolákban, s ne csak felállva hallgassák!

A Szent István Intézet a magyar kultúra napja, a Himnusz születésnapja alkalmából azzal a felhívással fordul a magyar oktatási intézmények vezetőihez, hogy az iskolai tanévnyitó és tanévzáró ünnepségeken, valamint az iskolai keretek közt rendezett nemzeti ünnepek alkalmával nemzeti imádságunkat a közösségek énekeljék együtt, ne felvételről közreadva fennállva hallgassák csak, jelenleg ugyanis nagyon vegyes képet fest a vonatkozó intézményi gyakorlat.
A Szent István Intézet azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a Kölcsey Ferenc által 1823-ban papírra vetett és Erkel Ferenc zenéjével hivatalosan is nemzeti himnuszunkká lett mű közös éneklése az összetartozás érzésének emelkedett, máshoz nem fogható örömét kínálja kicsiknek és nagyoknak egyaránt, a mű passzív hallgatása azonban korántsem képes ezt a benne rejlő erőt kibontani.
"Ezért ezt az iskolai közösségeket is tápláló erőforrást fontos tudatosan, felkészülten a gyerekek elé kínálni, akár egy énektanár kolléga, akár az iskolai énekkar vagy egy jótorkú diák kezdőhangjával éneklésre invitálva a jelenlévőket"
- fogalmaztak, hozzátéve, hogy a Himnusz "kényelmes" énekléséhez a dallam d’ vagy c’ hangon történő indítását javasolják.
A Szent István Intézet a Himnusz születésnapján arra hívja az általános- és középiskolák vezetőit, hogy önkéntes elköteleződéssel vállalják, hogy mostantól az ünnepségeiken közös énekelésre és nem "csak" hallgatásra hívják a jelen lévő gyerekeket, szülőket, tanárokat és iskolai dolgozókat.
Ha ez a gyakorlat már eddig is létezett, de e jelképes formában is megerősítenék annak továbbvitelét, erről is várják a visszajelzéseket; nem szükséges mást tenni, mint az info@szentistvanintezet.hu címre "Énekeljük a Himnuszt!" tárggyal egy e-mailt küldeni, a levélben pedig az iskola nevét, címét megadni.
Az ily módon "szándéknyilatkozatot" tett oktatási intézmények közül három szerencsés tantestület egy-egy 100 000 forint értékű kávéfőzőt kap ajándékba, hogy a tanári kar közössége is erősödhessen
- írták.
A felhívás elérhető a https://www.oktatas.hu/palyazatok/intezmenyeknek/szent_istvan_intezet_palyazat_himnusz címen - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 23. 08:46, csütörtök | Életmód
Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben
Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.
2025. Október 23. 08:32, csütörtök | Életmód
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra. Egy jelenség, ami egyszerre szól önkifejezésről, közösségről és üzletről.
2025. Október 23. 08:32, csütörtök | Életmód
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra. Egy jelenség, ami egyszerre szól önkifejezésről, közösségről és üzletről.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Életmód
Magyarország újabb kutatóűrhajóst küld a Nemzetközi Űrállomásra
Cserényi Gyula személyében Magyarország újabb kutatóűrhajóst tervez küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, miután hazánk már az előző misszióból is igen sokat profitált gazdaságilag