Hírek
2020. December 07. 08:50, hétfő |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
A második gyertya a reményt gyújtja fel szívünkben
Advent első vasárnapján megnyitottuk lelkünket mások felé, most pedig eljött az idő, hogy másoknak is adjunk abból az erőből, mely Bennünk lakozik!
December 6-án (vasárnap) fellobbant a második gyertya fénye is városunk adventi koszorúján. Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, jelentése azonban eltérő az elsőétől. Ez a gyertya ugyanis nem a hitet, hanem a reményt szimbolizálja.
- A 2020-as év megpróbáltatásai után a reményt szimbolizáló gyertya fellobbanása egy szebb és könnyebb jövőt vetít számunkra előre, és bízunk abban, hogy magunk mögött hagyhatjuk az idei esztendő nehézségeit – mondta Csányi József polgármester a szűk körben tartott gyertyagyújtási eseményen, melyen rajta kívül Rosta Ferenc és Balla László alpolgármesterek vettek részt.
Most, hogy a második pislákoló lángocska is beköltözött otthonainkba, újabb feladatra kell összpontosítanunk, az eljövendő ünnep közeledtével.
Csendesedjünk el és gondoljuk végig, mi az, amit másokért tehetünk. Most ne azt nézzük, hogy mi mit kaptunk / kapunk majd vissza, hanem pusztán az őszinte, segítő szándék vezérelje minden tettünket. Ne feledjük, hogy ritkán kapjuk attól vissza jóságunkat, akinek adtunk, hanem teljesen váratlanul, talán most még számunkra ismeretlen személyektől. Ez is az élet egy apró, de annál értékesebb csodája!
Amikor arról beszélünk, hogy „adjunk” soha ne nagy dolgokra gondoljunk! Néha egy kedves szó, egy mosoly, egy röpke érintés, figyelmesség, vagy a drága idődből feláldozott néhány perc is jólesik embertársaidnak, mellyel meggyújtod a remény szikráját az ő szívükben is. Ezen a héten ez lesz a feladatunk.
(Képek: Fábián Adrienn)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.







