Hírek
2020. Április 15. 12:42, szerda |
Helyi
Forrás: delmagyar.hu
A MÁV naponta fertőtlenít minden vasúti kocsit
A MÁV naponta minden járművét fertőtleníti – hangsúlyozta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette, hogy gondot fordítanak a vasútállomások, megállók és üzemi területek fertőtlenítésére is.
Elmondta, a koronavírus veszélyhelyzetben a belföldi utazások száma 80 százalékkal csökkent, a belföldi távolsági közlekedésben ennél is nagyobb a visszaesés, az InterCity utasforgalom 90 százalékkal zuhant.
A nemzetközi forgalomban a koronavírus miatt 99 százalékos a visszaesés, a határok le vannak zárva, csak Ausztria és Németország felé közlekedtet néhány járatot a magyar vasút .
Hozzátette, hogy ugyanakkor megközelítően ugyanannyi vonat közlekedik Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt. Folyamatosan fejlesztették a menetrendi kínálatot, 3-4 százalékos mérséklődés látszik a tavalyi vonatkibocsátáshoz képest. „Tavaly ilyenkor 3190 vonat közlekedett az országban, ma pedig 3150” – fogalmazott.
Homolya Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több lehetőség van alternatív csatornán is jegyet, bérletet vásárolni.
A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a vasúttársaság a járvány miatt eddig 340-360 ezer védőmaszkot, több mint 600 ezer gumikesztyűt, 50-60 ezer kézfertőtlenítő csomagot adott vasutasoknak. A következő hetekre is megfelelő készletekkel rendelkeznek, a kínai állami vasút pedig 200 ezer orvosi maszkot küldött a magyar állami vasútnak.
Borítókép: a MÁV egyik szerelvényét fertőtlenítik március 4-én
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
