Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2018. Október 12. 16:57, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

A mezgések vendégül látták a hajléktalan szálló lakóit

A mezgések vendégül látták a hajléktalan szálló lakóit

Mint minden évben, idén is Egészségnap keretében emlékeztek meg az élelmezési és a kenyér világnapjáról a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium diákjai és tanárai.

- Iskolánk büszke arra, hogy diákjaink minden munkafolyamatot megtanulnak, melynek során az élelmiszer a termőföldtől az asztalig eljut. Így természetes az is, hogy az élelmezés világnapján a tangazdaságunkban megtermelt, valamint a húsüzemünkben feldolgozott és a gyakorló pékségben a diákok által előállított termékekből terítjük meg az asztalt, melyből iskolánk minden tanulója és tanára kedvére csemegézhet – nyilatkozta Rózsa Pál, az iskola igazgatója a rendezvény kapcsán.
- A finom falatokat pedig megosztjuk a hajléktalan szálló lakóival is, hiszen több tálca szendvicset számukra is készítettek a diákok – tette hozzá az igazgató.

Az Egészségnap keretében lehetőség nyílt véradásra, illetve bárki ellenőriztethette a vércukor szintjét és a vérnyomását is. De mindezeken túlmenően további programok is színesítették a rendezvényt. Például volt öko-vetélkedő, hennakészítés, könyvsarok, film- és zeneszoba, lehetet társasjátékozni, csillám tetoválást készíttetni, sőt a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a jógát is. Akik pedig a dinamikusabb mozgás mellett döntöttek, azok kidobós játékon vehettek részt a tornateremben, vagy focizhattak az iskola aszfaltpályáján.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.