Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2017. Szeptember 16. 16:00, szombat | Helyi
Forrás: BAON

A Nemzeti Színházban is bemutatják a diákok darabját

A Nemzeti Színházban is bemutatják a diákok darabját

Nagy elismerés érte a Szent Benedek Szakképző Iskola Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének színjátszó csoportját, mert október 6-án a Nemzeti Színházban mutathatják be Turonensis című darabjukat.

A nagy sikerű, díjnyertes előadás különlegessége, hogy azt az iskola egyik diákja, Révész Tamás írta.

„És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” Ez a bibliai idézet a vezérfonala annak a darabnak, amelyet Révész Tamás tavaly a Szent Márton-­emlékév tiszteletére meghirdetett országos drámaíró pályázatra írt. Drámájával elnyerte az első helyezést. A díjat a köztársasági elnök feleségétől, Herczeg Anitá­tól vehette át Budapesten. A pályázatot a Katolikus Pedagógiai Intézet írta ki, a győztesek jutalma volt az is, hogy a darabot a budapesti díjátadó ünnepségen is bemutathatták. A félegyházi diákok előadása a fővárosban is nagy sikert aratott, színházi szakemberek is elismeréssel szóltak róla – nyilatkozta a baon.hu-nak Andrásiné Czirle Katalin tanárnő, a színjátszó kör vezetője.

– Azt gondoltuk, hogy ezzel lezárult a Turonensis története. Ám idén tavasszal kaptam egy levelet, amelyben felkértek bennünket, hogy a Katolikus Pedagógia Intézet fennállásának 20. évfordulója alkalmából a Nemzeti Színházban rendezett ünnepségen mutassuk be a darabot. A napokban voltunk a Nemzeti Színházban egyeztetni, a helyszínt megnézni és már lázasan készülődünk a bemutatóra, amit olyan jeles személyiségek is megnéznek majd, mint Erdő Péter bíboros vagy Balogh Zoltán miniszter – részletezte a társrendező.

Révész Tamás, a Szent Benedek Szakképző Iskola Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének végzős diákja is kitörő örömmel fogadta a hírt, miszerint élete első színdarabját a legrangosabb hazai színházban is bemutathatják. Azért is fontos lehetőség ez számára, mert bár műszaki iskolába jár, de kacsingat a színművészet felé. A színjátszó kör vezetője, Andrásiné Katalin elmondta, több mint harminc éve foglalkozik diákszínjátszókkal, pályafutásának egyik legtehetségesebb diákja Tamás. A tanárnő szerint ezen a területen is megállhatja a helyét.

Rokolya Csaba igazgató hozzátette, büszkék arra, hogy műszaki és informatikai iskola lévén ekkora sikert értek el a diákjaik. A sikerben azonban a pedagógusok felelőssége is megmutatkozik, akik felkarolják a tehetségeket, mögéjük állnak, segítik a munkájukat, előre jutásukat.

Szent Márton, mint példakép

– A darabot Szent Márton megtérésére próbáltam kihegyezni. Nem elsősorban vallási és keresztény szempontból, hanem inkább erkölcsi oldaláról szerettem volna bemutatni Szent Márton püspök vívódásait, felismeréseit – nyilatkozta Révész Tamás.

– Szent Mártonról viszonylag keveset tudunk, ezért ismertebb történeteit dolgoztam át. Így például azt, amikor találkozott a koldussal és odaadta neki a ruhája felét. Ezt próbáltam modern, mindenki számára érthető formában bemutatni. A darab azzal kezdődik, amikor Mártont 12 évesen a szülei elküldték katonának. Akkoriban ez volt a legjobb dolog, ami egy kamasz gyerekkel történhetett. Ő viszont ezzel nem értett egyet. Azt szerettem volna bemutatni, hogy Márton, hite miatt, hogyan kerül ellentétbe kortársaival és saját magával, akit a családja teljesen máshogy nevelt. Azt gondolom, ez a kérdés napjainkban is érinti a fiatalokat, akik gyakran kerülnek szembe neveltetésükkel – vélekedett Tamás.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.