Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2017. December 05. 10:42, kedd | Helyi
Forrás: Papp Viktória

A Rozsdás Kupa novemberi fordulója zajlott a Kossuth Szakképző Iskolában

A Rozsdás Kupa novemberi fordulója zajlott a Kossuth Szakképző Iskolában

Az Európai Szakképzési Hét keretén belül került sor egy évtizedekre visszanyúló esemény lebonyolítására november közepén városunkban. Az úgynevezett Rozsdás Kupa a KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolában zajlott.

A szakképzés európai hét rendezvénysorozataiban részt vevő érdekeltek lehetőséget kapnak arra, hogy egymással megosszák innovatív oktatási gyakorlataikat, a szakképzés terén elért kiemelkedő eredményeiket. Célja vonzóbbá tenni a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést.

A Rozsdás Kupa a 90’-es évek elején ezzel a céllal jött létre, ahol több szakképző iskola pedagógusai, szakoktatói és dolgozói fociznak egymás ellen, de egymásért. A rendezvény nevét egy bajai szakképző iskola álmodta meg, a résztvevő négy iskola pedig körforgásban szervezi meg az eseményt minden évben négyszer.

A versengésben a mieink mellett egy kiskunhalasi, egy bajai és egy határon túli, zombori szakképzési intézmény dolgozói vettek részt. Az első helyet most a Kossuth kollektívája hozta el.

A mérkőzéseket követően sor került egy baráti vacsorára és egy szakmai beszélgetésre, melynek keretén belül levetítették azt a kisfilmet is, amely bemutatta a vidéki kollégáknak a Kossuth Lajos Szakképző Iskola képzési kínálatát.
A vacsora után a tanműhelyben folytatódott az információcsere interaktív formában.

Bemutatták az eszközöket, a lehetőségeket, a gépparkot, körbenézhették a különböző tanműhelyeket, kérdéseket intézhettek a félegyházi kollégák felé.
Így ez a rendezvény most nem csak a sportról szólt, hanem inkább a szakmai háttérről, illetve az iskola bemutatásáról, képzési formáiról. Egy biztos, az iskolánkénti 15 fős csapatok egy jó hangulatú szakmai napnak lehettek részesei városunk iskolájában és láthatták mennyire sokrétű és széleskörű a Kossuth képzési kínálata.

Címkék: kossuth, Rozsdás Kupa

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.