Hírek
2018. Január 14. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
A város is elvitetheti az udvari szemetet
Az udvaron felhalmozott szemét miatt elszaporodtak a patkányok az Illésházy utcában.
A környékben lakók tehetetlenek, évek óta küzdenek a rágcsálókkal – panaszolta el a BAON szerkesztőségének az egyik szomszéd.
Nemcsak a patkányok és a szemét jelent problémát az Illésházy utca 10. szám alatt, hanem az épület állaga is. A szomszédok szerint a ház életveszélyes. Féltek, hogy rádől az ott lakókra, a szomszédban élőkre vagy az arra járókra, ezért értesítették a hatóságokat.
A szomszédok azt is elmondták, a bejelentés után a házban élő két felnőtt nőt a hajléktalanszállóra vitték, fiútestvérük azonban nem hajlandó elhagyni az otthonát, bármilyen veszélyes is. Azt is megtudtuk, hogy a testvérek helyzete akkor vált teljesen kilátástalanná, amikor édesapjuk kórházba került. A három felnőtt ugyanis képtelen az önellátásra.
A szomszédok elmondták, kérték a családot, hogy ne hordjanak össze annyi szemetet, mert elszaporodnak a patkányok. De hiába. Az összegyűjtött szemetet eladták, ebből próbáltak megélni. Amit nem vettek át tőlük, az maradt az udvaron és szaporodott évről évre, ideális életteret biztosítva a patkányoknak.
A szomszédok azt is hangsúlyozták: a lakókkal – a szemét felhalmozásán túl – nem volt semmi gondjuk, hiszen a légynek sem ártanak. Ám az életmódjuk évek óta megkeseríti a környékbeliek életét, ezért szeretnék, ha végre pont kerülne az ügy végére.
Az Illésházy utca ügyét a képviselő-testület is tárgyalta legutóbbi ülésén. A városatyák felhatalmazták a polgármestert, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az ügy mielőbb megnyugtatóan rendeződjön.
A hatóság a ház elbontását szorgalmazza
Az üggyel kapcsolatban dr. Faragó Zsolt jegyzőt kérdezte meg a BAON újságírója, mit tehet az önkormányzat ilyen esetben. Elmondta: a félegyházi önkormányzatnak egyértelmű célja az embertelen és lakóközösséghez méltatlan állapot mielőbbi felszámolása. A jegyzőtől megtudtuk, a rendkívül elhanyagolt állapotú épületben a szakhatóság megtiltotta a lakhatást és a ház elbontását szorgalmazza. Az épület statikai állapota ugyanis életveszélyes mind az ott lakókra, mind a szomszédos épületekre, az udvar és környezete pedig jelentős fertőzésveszélyt hordoz. A jegyző azt is elmondta, kötelezték a lakókat a hulladék elszállítására, ám ismerve anyagi hátterüket, annak lebonyolításának költségeit előreláthatólag nem tudják fedezni. Amennyiben a tulajdonosok a felszólításnak nem tesznek eleget, a polgármesteri hivatal elvégzi a hulladékmegsemmisítést az érintett ingatlan utólagos megterhelése mellett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.