Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2016. Március 12. 12:57, szombat | Helyi
Forrás: Ónodi Árpád

A víz szalad, a kő marad (video bemutatóval)

A víz szalad, a kő marad (video bemutatóval)

A székelyföldi Transylmania együttes és a Félegyházi Táncszínház ünnepi közös szuperprodukcióját láthatják-hallhatják az érdeklődők ma (március 12-én) a Rocktárban.

A víz szalad, a kő marad! című produkció élő zenekari kísérettel most kerül először bemutatásra!

Mindenkit szeretettel várnak a Rocktárban ma (március 12-én) 19:00 órától a Sorsocskák Alapítvány tehetséggondozó rendezvényén, ahol a fellépő fiatal néptáncosoknak és a közönségnek különleges élményben lehet része, hiszen maga a Transylmania zenekar kíséri a produkciót, akinek a dalaira készült az eredeti táncjáték közel 10 évvel ezelőtt.

A koncert után mindenki maradjon ahagyományos forradalmi élőzenés táncházra is, mert fergeteges mulatságnak ígérkezik.

Ezúton köszöni meg a rendezőség Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának és a Bácsvíz Zrt-nek a támogatást,hiszen nélkülük nem jöhetne létre a produkció.

Jelképes, támogatói belépők kaphatók még a helyszínen korlátozott számban!

Mindenkit szeretettel várunk!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.