Hírek
2017. Március 30. 10:10, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Adományok érkeztek német testvérvárosunkból

Testvérvárosunkból Braunfelsből kaptunk összegyűjtött adományokat, melyek március 29-én érkeztek meg a Máltai Szeretetszolgálat Kiskunfélegyházi Szervezetének telephelyére.
A Venesz József-díjas Peter Schneider akkor volt polgármester Braunfelsben, mikor testvérvárosi egyezményünk aláírásra került.
Ő olyan komolyan veszi ezt a kapcsolatot, hogy az elmúlt egy év során már másodszorra jött Félegyházára. Látogatásakor a 25 éves barátság megünnepléséről, másrészt a Braunfelsben összegyűjtött adományok városunkba való szállításáról egyeztettek Szűts Tamással a Testvérvárosi Egyesület braunfelsi szekciójáért felelős vezetőségi tagjával.
Korábban gyermekbútort, illetve helyi Vöröskereszt egy kamionnyi ruhaadományt kapott a testvérvárosból. Ezúttal listát kértek azokról a holmikról, amelyeket hasznosítani tudnánk a városunkban élő rászorulók. Szűts Tamás egyeztetve az oktatási intézményekkel és városunk polgármesterével, részletes listát készített, mely tartalmazta azokat a dolgokat, melyeket hasznosítani tudnának, valamint azt is, hogy pontosan melyik szervezet számára fogják eljuttatni azokat.
A lista alapján összeállított szállítmány március 29-én érkezett meg a Máltai Szeretetszolgálat Kiskunfélegyházi Szervezetének telephelyére, a Rollsped Kft. kedvezményezett fuvarozásának köszönhetően, melyet az önkormányzat térített. A gyűjtött adományokban játékok, konyhai felszerelés és gyermekruhák, melyeket óvodás kortól második osztályos korig tudnak használni, valamint képes könyvek.
A szállítmány érkezését már nagyon várták a helyi szeretetszolgálat önkéntesei, akik csak egy telefonhívásra várva készültségben voltak napok óta. A sok szorgalmas kéz gyorsan leemelte a kamionról a zsákokat, dobozokat és a szeretetszolgálat telephelyének két helyiségét is megtöltötték velük.
A lerakodás után pontos leltárt készítenek a szállítmányról, majd felkeresik az óvodák, bölcsődék vezetőit, hogy pontos számadatok legyenek a rászoruló gyerekekről, majd szigorú nyilvántartás szerint átadásra kerülnek az adományok – tudtuk meg a Testvérvárosi Egyesület vezetőségi tagjától az támogatás átvételének napján.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA