Hírek
2014. Július 10. 11:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Akik a félegyháziak egészségéért dolgoznak
A félegyházi kórházból négyen részesültek elismerésben a Semmelweis-nap alkalmából
Mint arról korábban már beszámoltunk, július 3-án, csütörtökön a kecskeméti városháza dísztermében köszöntötte dr. Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára, dr. Mészáros János, a GYEMSZI DA Térségi Igazgatóság igazgatója, aki július 1-jétől az egészségügyért felelős államtitkár kabinetfőnöke, Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és dr. Svébis Mihály főigazgató a Bács-Kiskun Megyei Kórház Semmelweis-nap alkalmából kitüntetett orvosait, ápolóit és kórházi dolgozóit. A félegyházi kórházból négyen részesültek elismerésben.
Dr. Móczár Emőke, röntgen osztályvezető főorvos. 1973. október 1. óta dolgozik a félegyházi kórházban. A röntgen osztály segédorvosaként kezdett. 2003 áprilisától megbízott, júniustól kinevezett orvosigazgatója az intézménynek, 2008. január 1-jétől a röntgen osztály osztályvezető főorvosa.
A kitüntetés indoklása szerint „Az osztály dolgozói felnéznek rá, elismerik. Kimagasló munkáját példaképnek tekintik. Empatikus betegorientált viselkedésével gyorsan elnyerte a betegek szeretetét, munkáját lelkiismeretesen, alaposan végzi. Az intézményben dolgozó orvosok összefogásával, ügyeletek megszervezésével jelenleg is segíti a kórházi betegellátás folyamatosságát.”
Több évtizedes alapos, precíz munkájáért Főigazgatói dicséretben részesült.
Orosziné Volentér Cintia, ápoló, krónikus belgyógyászat. 11 éve dolgozik a félegyházi kórházban. Szülésznői képesítéssel érkezett, később átképezte magát OKJ-s ápolóvá. Jelenleg a krónikus belgyógyászati osztályon dolgozik.
„Kollégái szeretik és elismerik szakmai munkáját, főnöke kifejezetten becsüli a hozzátartozókkal való kapcsolatát, szakmai tanácsadását.” – áll az elismerés indoklásában.
Szakmai munkájáért, betegekkel való etikus magatartásáért Főigazgatói dicséretben részesült.
Busáné Szabó Mária, raktáros gazdasági csoport. 1998 óta dolgozik raktárosként az intézményben. Kiemelkedő munkájáért Főigazgatói dicséretben részesült, amit az alábbiakkal indokoltak: „Munkáját mindig pontosan, felelősségteljesen végezte. Munkahelyéhez fűződő lojalitása, kollégáival kialakított munkakapcsolata példaértékű. Az új feladatokra nyitott. Nem hátrál meg a nehézségek láttán, mindig megoldást keresi.”
Csík Julianna, a MESZK Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke a kórházi ünnepségen elismerést adott át Kiskunfélegyházáról Vízhányóné Dongó Évának, Kiss Szabolcs Ernőnének, valamint Munkácsi Ferencnének.
A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
