Hírek
2019. Július 10. 13:52, szerda |
Helyi
Forrás: Adrienn
Áldásért robogtak városunkba vasparipáikkal (- videoval)
Évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a keresztény zarándok motorosok találkozója Pálosszentkúton.
A jeles eseményt ezúttal július 6-án rendezték meg. A motorosok érkezésüket követően közös szentmisén vettek részt a kegyhelyen, majd Félegyházára látogattak, hogy áldást kérjenek járműveikre, a rajtuk utazókra és az előttük álló útra.
A Szent István Templom előtt Pecsmán Viktor atya fogadta az érkező zarándokokat:
- A motorozás egy életérzést ad az embernek. A szabadság érzése mellett azonban ott van a felelősség is. Hisz nagy felelősség van azokon, akik motorkerékpárral közlekednek, mert nemcsak magukra, hanem más utazókra is vigyázniuk kell. nemcsak a maga, hanem mások életéért is felelősséggel tartozik. A motor nem egy autó, amely körbevesz bennünket és sok mindentől meg tud óvni. Épp ezért ha épségben és egészségben meg akarunk érkezni valahová, akkor közlekedjünk úgy motorjainkkal, hogy betartva a szabályokat, valóban Isten ott legyen velünk. Az őrangyalunk üljön a hátsó ülésre és ne essen le út közben – fogalmazott Pecsmán Viktor atya, majd a közös imát követően megáldotta a járműveket és a rajtuk utazókat.
A félegyházi látogatást követően Pálosszentkúton folytatódott a rendezvény, melyen az egészen fiatal korosztálytól kezdve az idősekig mindenki jól érezte magát.
(Képek: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza.hu)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 11:49, péntek | Helyi
Augusztusban érvényüket vesztik a régi, könyv formátumú személyazonosító igazolványok
2026. Június 12. 11:42, péntek | Helyi
Vasárnap országos vásár Kiskunfélegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2026. június 14. (vasárnap).
2026. Június 11. 14:12, csütörtök | Helyi
Elektromos rollerek használatának korlátozását kezdeményezi a városvezetés
A tegnapi napon súlyos elektromos rolleres baleset történt a Kossuth Lajos utcán. A sérültnek ezúton is mielőbbi és teljes felépülést kívánok.
2026. Június 11. 14:05, csütörtök | Helyi
Anyakönvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják












