Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2018. Március 18. 12:00, vasárnap | Helyi
Forrás: vg.hu

Ami a vibráló doboz után jön

Ami a vibráló doboz után jön

Az otthoni tévézés és mozizás élménye hosszú évtizedek berögződései alapján hagyományosan a nappaliban lévő vibráló dobozokhoz, újabban pedig a lapostévékhez kötődik. Megnéztük, merre tart a világ.

Az elmúlt évek trendjei, valamint a technológiai újdonságok a tévézés szinte teljes átalakulását vetítik előre, a ma születő generáció pedig talán már nem is fogja érteni, miért ültek le a szülők, nagyszülők esténként a képernyő elé. Meghatározó jelenség a tévés tartalomfogyasztási szokások terén, hogy a televíziós műsor ma már egyértelműen elszakadt magától a tévéképernyőtől. Vagyis az adásokat mostanra számtalan, kijelzővel rendelkező eszközön, köztük elsősorban okostelefonokon, tableteken, számítógépeken vagy akár játékkonzolokon keresztül is követni lehet. Ilyenkor a jel értelemszerűen nem a korábban megszokott módon, valamilyen antennakábelen át érkezik az eszközbe, hanem az interneten keresztül, ami a kvázi mindenhol elérhető vezeték nélküli hálózatoknak köszönhetően azonnal felold egy másik korlátot: a helyhez kötöttséget.

A kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy az okoseszközöket elsősorban a fiatalabb korosztály használja a lineáris tévés tartalmak követésére,
melyeken belül kiemelkedő fontosságúak az egyébként is nagy nézőközönséget vonzó élő műsorok, jellemzően sportesemények. Egy korábbi felmérés szerint a tavalyi riói olimpiai játékokat például a felnőtt magyar internetezők 45 százaléka a tévé mellett laptopon is nézte, 34 százalékuk pedig okostelefont (is) használt a sportesemények követésére.

Ma már szinte mindegyik nagyobb médiaszolgáltatónak létezik olyan applikációja, mellyel az élő adásokat ezeken az eszközökön – jellemzően okostelefonokon – is nyomon lehet követni megfelelő internetkapcsolaton keresztül. A Magyar Telekom a TV GO nevű platformot kínálja előfizetőinek, a UPC Magyarország tévés applikációja a Horizon Go, de a DIGI-nek is létezik hasonló alkalmazása. A Telenor Magyarország annak dacára, hogy hagyományos értelemben nem számít tévészolgáltatónak, a MyTV platformjával az egyik legnépszerűbb online tévés megoldást kínálja ma a magyar piacon. Ezek a platformok, rendszerek vagy havi díj ellenében, vagy hagyományos tévés előfizetés mellett ingyenesen használhatók, de léteznek teljesen ingyenes megoldások is hazánkban. Ilyen például az Antenna Hungária MinDig TV alkalmazása, mellyel a közszolgálati tartalmak élőben nézhetők okoseszközökön. A fentiek mellett elérhetők olyan applikációk is, melyek a lineáris tévés tartalmak egyfajta kiegészítőjeként szolgálnak online lehetőségekkel.

Az eszközökön túlmutató lényeges trend, mely a tévézés jövőjét meghatározza, a lekérhető tartalmak, valamint az időeltolásos (timeshifting) tévézés.
Vagyis a néző a megfelelő eszköz birtokában az élő adást követően (általában meghatározott ideig) többnyire korlátlan alkalommal újranézheti az adott műsort, a timeshifting pedig lehetővé teszi az élő műsor megállítását, a viszsza- vagy éppen az előreléptetést. A lekérhető tartalmak esetén a sportrendezvények mellett többnyire a mozifilmek és sorozatok számítanak a legnépszerűbb műfajnak. Az egykori videotékák modern megfelelőjeként működik többek közt az HBO mozicsatorna online tékája, az HBO GO, illetve a hazánkban tavaly év elején megjelent Netflix is. Ez a két szolgáltatás gyakorlatilag világszinten uralja a lekérhető videós tartalmak online piacát, méretükre pedig jellemző, hogy gyakran több száz millió dolláros költségvetésű sorozatokat, filmeket gyártanak saját produkcióban.

A cikk a Manager Magazin februári számában jelent meg

Címkék: tévézés, telefon

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.