Hírek
2014. November 20. 11:35, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr Főkapitányság
Ásóval verte a kaput
Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe november 19-én R. Zoltán 39 éves helyi lakost a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság.
Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe november 19-én R. Zoltán 39 éves helyi lakost a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint elfogását megelőzően, egy kiskunhalasi ingatlan kapuját egy ásóval ütötte és eközben a lakókat életveszélyesen megfenyegette.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság november 19-én 15 órakor járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt - gyorsított bíróság elé állítás céljából - őrizetbe vette K. Mihály 46 éves helyi lakost. A férfi Kiskunhalas belterületén úgy közlekedett egy tehergépkocsival, hogy az illetékes bíróság a járművezetéstől eltiltotta.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya november 19-én 17 óra 40 perckor őrizetbe vett egy 27 éves szerb és egy 38 éves horvát állampolgárt. A két férfi a Tompai Közúti Határátkelőhelyen egy lopott autóbusszal megpróbálta elhagyni az ország területét, azonban a gépjármű adatainak a Schengeni Információs Rendszerben történő ellenőrzését követően kiderült, hogy azt körözik, ezért a rendőrök lefoglalták. Kiderült az is, hogy a busz rendszámát kicserélték, ezért egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indított a rendőrség.
A Kelebia és a Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség idegenrendészeti eljárást indított 75 koszovói, 16 afgán, 1 szíriai, 1 szerb és 1 sierra-leonei állampolgárral szemben, akiket 2014. november 18-án és november 19-én, Madaras, Csikéria, Tompa és Kelebia térségében igazoltattak a járőrök. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért elfogták és előállították őket, a kíséretükben lévő 38 gyermeket a kirendeltség erre alkalmas helyiségében, felügyelet mellett helyezték el. A határsértők menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, ezért átadták őket az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak.
Megyénkben az elmúlt 24 órában 6 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
