Hírek
2017. Július 05. 08:12, szerda |
Helyi
Forrás: BAON
Átadták a díjakat

JÁSZSZENTLÁSZLÓ: A községi konyha munkatársai és a Hangász Egyesület kapta idén a legrangosabb községi elismerést Jászszentlászlón.
A szomszéd településekről, határon túlról érkezett vendégekkel együtt ünnepeltek a jászszentlászlóiak a hétvégi falunapon. A Paradicsom Fesztiválra keresztelt esemény bővelkedett programokban, mindenki találhatott kedvére valót. A fesztivál fő eseménye volt szombaton a községi kitüntetések átadása - írja a BAON internetes hírportál.
– Az embert és a két keze által elvégzett munkát ünnepeljük a mai napon. Van mire büszkének lennünk, hiszen sok mindent köszönhetünk a falualapítóknak, akik a félig földbe vájt kunyhókból egy települést hoztak létre. Elkötelezettek voltak a községért, ami abból is látszik, hogy ezen a homokon úgy gazdálkodtak, hogy közben a jövő felé mutatva a falut is gyarapították: templomot, jegyzői és tanári lakást, iskolákat építettek. A közoktatás 160 évvel ezelőtt indult el a településen, a község idén 144 éves fennállást ünnepli – részletezte a településvezető, Nagy András.
Amellett, hogy a földből, a semmiből kiemeltek egy települést a közösséget is építették. Létrehozták a gazdakört, megalapították a színjátszók körét és volt leányegylet is, melynek tagjai minden vasárnapi szentmise után összejöttek, beszélgettek. A történeti krónikások azt is feljegyezték, hogy 1918-ban a hasonló települések között először hozták létre a jászszentlászlóiak a szükségpénzt, hogy a háború után megindulhasson a kereskedés a faluban, ahol az elsők között nyitott meg a gyógyszertár, két orvos ügyelt a helyiek egészségére, és két ügyvédjük is volt. – Sok-sok áldozat révén az 1930-as évekre Jászszentlászlót polgári kisvárosi szintre emelték az alapító parasztcsaládok. Ebből is jól látszik, hogy a jászszentlászlói embert mindig is a kezdeményezőkészség, az elkötelezettség és a tettrekészség jellemezte. Hasonló elkötelezett emberek közül választottuk ki az idei kitüntetetteket is. Ebben az évben közösségeket jutalmaztunk – fejtette ki a polgármester.
A fotón: Akik a legfinomabbakat főzik: Csenki Józsefné, Fehér Márta, Dékány Dóra, Penczné Katika, Tóth Emma és Nagy Andrással (BAON)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.