Hírek
2013. Június 13. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Az alvási apnea növeli a hirtelen szívmegállás kockázatát
Az alvási apnoe növeli a hirtelen bekövetkező szívmegállás, és az ebből bekövetkező halálozás kockázatát - állapította meg egy hosszú távú vizsgálat, amelyről a Health Day számol be. Ez függ az alvási apnoe súlyosságától is, de a szakemberek szerint az összefüggés oka elsősorban a szívritmuszavarban keresendő.
Alvási apnea esetén alvás közben a páciensnek légzési nehézségei vannak. Amerikában a betegség 12 millió felnőttet érint, de vélhetően sokan vannak azok, akiket még nem diagnosztizáltak. A betegség akkor áll fenn, hogyha óránként legalább ötször tíz másodpercre leáll az illető légzése. Néhány kutatás arra utál, hogy az alvási apnoe-ben szenvedők száma az elhízási járvány miatt is nő.
A hirtelen szívhalál évente 450 ezer embert öl az Egyesült Államokban, amit főleg a szabálytalan szívverés okoz. A túléléshez a hirtelen szívmegállást követő perceken belüli megfelelő kezelésre van szükség.
Jelen kutatás keretében tízezer férfit és nőt követtek nyomon, akiknek átlagéletkora 53 volt, s a legtöbbjüket (78 százalékukat) alvási apnoe-val kezeltek. A 15 éves nyomonkövetés alatt 142-nél alakult ki hirtelen szívmegállás.
Ez annak köszönhető, hogy az oxigén telítettség csökken, amikor a levegő nem áramlik a tüdőbe. Amikor az oxigén telítettség 78 százalék alá esik, a hirtelen szívmegállás kockázata 80 százalékkal nő. A kutatók felhívják a figyelmet, hogy eredményeik nem mutatnak ok-okozati összefüggést, csupán kapcsolatot a két betegség között.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.