Városlista
2024. június 18, kedd - Levente

Hírek

2016. Április 10. 07:51, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Az egészséges életmód jegyében

Az egészséges életmód jegyében

Az egészség mindenkié - mottóval rendezte meg a Móra Ferenc Művelődési Központ a II. Kiskunfélegyházi Egészségnap és Expo címet viselő programját ma (április 9-én).

Kovács-Csonka Szilvia a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatójának köszöntője után Endrei Judit televíziós műsorvezető, újságíró, az egészséges életmód zászlóvivője szólt az érdeklődő közönséghez:
„1948. április 7-én az ENSZ ezen a napon alapította meg a WHO-t (World Health Organization), vagyis az egészségügyi világszervezetet. Ennek a tiszteletére tartjuk április 7-én az egészségügyi világnapot, azzal a céllal, hogy a föld lakói körében népszerűbb legyen az egészséges életmód.
Nagyon jó, hogy az évnek van egy napja, amikor az egészségről hangsúlyozottabban beszélünk, de azt én azt az elvet képviselem, hogy ezen az egy napon kívül még az év háromszázhatvannégy napon keresztül is figyeljünk oda az egészségünkre.
Lássuk meg milyen csodálatos a mi nyelvünk. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy a magyar nyelvben az egészség szóban benne van az „EGÉSZ” szó. Benne van az, hogy a testünk, a lelkünk, a szellemünk, a szociális jólétünk is kerek egész. Én úgy gondolom, hogy nincs a földön olyan ember, aki kerek egész, de törekednünk kell rá. A mai napnak is ez a célja. Minden kiállító, minden jelenlévő az egészséget képviseli, és az egészséges életmód felé szeretné önöket vezetni.
Hiszen mennyi mindent tudunk az egészségről, de vajon mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy valóban egészségesen éljünk?
A „tudom” és a „teszem” között közelítenünk kell!
Sokan vannak, akik úgy tartják, hogy az egészséges élet alapja a genetikában rejlik. Egy kutatás adatai alapján szeretném megosztani önökkel a hosszú és egészséges élet összetevőt:
1. Milyen egy ország egészségügyi ellátása (nagyjából 10%-ot nyom a latban)
2. Milyen környezetben él? Kisvárosban, nagyvárosban, ipartelep közelében (kb. 12%-ot nyom a latban)
3. Genetikánk (nagyjából 20%-ot tesz ki)
4. Milyen életmódot folytatunk (50%-ot tesz ki)

Tehát a genetika az egészséges életünk alapjaiból csak egy töredék. A választás és a döntés a mi kezünkben van.”

Fliszár Dórának - az esemény egyik fő szervezőjének - köszönhetően a színpadon a rendezvény ideje alatt egymást követték a zenés, táncos, sportos bemutatók, melyek folyamatosan éberen tartották a közönség érdeklődését. Láthattunk a délelőtt folyamán zumba bemutatót, spinracing bemutatót, a Silver Step Táncstúdió bemutatóját, az Aero Fitt Dance bemutatóját, Wing Tsun Kung fu bemutatót, a délután folyamán pedig Gymstick bemutatót (Fliszár Dórival), Boksz bemutatót, Nippon Zengo bemutatót, birkózó és tornász bemutatót.

A rendezvényt ajándéksorsolás és tombolahúzás tette izgalmassá.

A színpadi előadások mellett számos kiállító standjánál lehetett vásárolni, nézelődni illetve tanácsot kérni, de ingyenes vércukor és vérnyomás méréssel, komplex egészségügyi szűréssel is rendelkezésre állt a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Ezenkívül lehetőség nyílt véradásra is.

Kiállítók és támogatók voltak:
Tarjányi Ferenc zumba oktató, Wing Tsun Kung Fu kiskunfélegyházi csoportja, Aero Fitt Dance kecskeméti csoportja, Rózsakert Kft., Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete, Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat, Spinracing Kiskunfélegyháza, Drozdikné Jutka – Tupperware, Tarjányi Jánosné sajtkészítő, Vitamin Patika – piactéri zöldségüzlet, Petheő Adrienne – Gyógyászati Segédeszköz Szaküzlet, Kiskunfélegyházi Vasas Testedzők Köre Birkózó Szakosztály.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 18. 08:51, kedd | Helyi

Augusztusban megrendezik a Kurultaj hagyományőrző találkozót

A Magyar Turán Szövetség augusztus 9. és 11. között ismét megrendezi a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a Kurultajt a Bács-Kiskun vármegyei Bugacon - közölték a szervezők az MTI-vel.

2024. Június 17. 15:38, hétfő | Helyi

Motor és autó ütközött össze az M5-ösön

A Szeged felé vezető oldalon, Kiskunfélegyháza közelében történt a baleset.

2024. Június 17. 09:29, hétfő | Helyi

Attila utca, Körpatika előtti szakasza lezárásra kerül

Tisztelt Lakosság! Tisztelt Üzlet-tulajdonosok!

2024. Június 17. 08:36, hétfő | Helyi

Újra 5S nap a Dózsában

A program 2016-ban indult a Magyar AOTS Társaság szervezésében. Ez az 5S Public, ami a Clean Up Japan mintájára jött létre a japán alapítók személyes támogatásával.