A Magyar Festészet Napja alkalmából a félegyházi közművelődési intézmények számos programmal – kiállítások, tárlatvezetés, szabadtéri nyitott műhely - készültek. Ez alkalomból nyitotta meg kapuit Lukács Ferenc festőművész kiállítása is, kinek alkotásait Szabó Ildikó művésztanár ajánlotta a látogatók figyelmébe.

- Lukács Ferenc legutóbbi kiállításának édesapja emlékére készült drámai erejű képei is ezt hirdették. Akkor is végtelenül kevés festői eszközzel, csupán a papíron szétomló fekete, szürke foltokkal, egymásra feszülő, néhol dühösen futó, máshol csüggedten kanyargó vonalakkal fejezte ki viharos érzelmeit.

Az elmúlt évtizedek alatt láthattuk festői stílusának alakulását. Megismertük mondanivalóit, példaképeit. Lukács Ferenc mindig az emberről szól, és mindig kérdéseket tesz fel műveivel. Gyakran annyira meglepő egyszerűséggel, hogy megállunk, és azt kérdezzük: Ezt hogy merészeli így, ilyen „pimaszul” iderakni elénk? Emlékszünk színekben gazdag, pasztózusan felrakott életigenlő vidám képeire, magabiztosan megfestett monokróm, nagyméretű portréira.

A mostani kiállításon megjelenő művei frissen, ropogósan állnak elénk, még a műterem melegét, az alkotás lázas hevét ontják magukból. Az elmúlt hetekben készültek, de évszázadokat idéznek. A festészet, tágabb értelemben a művészet dicséretére születtek. Alkotójuk általuk kívánja kimondani újra a klasszikus mondatot: ARS LONGA, VITA BREVIS. A művészet örök, az élet véges.

A képek színei az opálosan fehértől a barnákon, szürkéken át a feketéig terjedve lágyan mosódnak egybe, hogy melankólikus hangulatot teremtsenek. Ez a melankólikus életérzés fogja össze a kiállítás darabjait. Ez árulkodik az alkotó érzéseiről. A munkamódszer, mellyel készültek tudatosan erősíti ezt az egységet. Hosszú hónapokig érlelődő koncepció végén néhány hét alatt készült el az itt látható anyag – koncentrálva a művész gondolatait, felhalmozott tudását, élettapasztalatát. Lukács Ferenc kinyitotta műterme ajtaját, bepillantást engedett abba az intim térbe, ami művei és közte jött létre. Láthatjuk a magabiztos, lendületes kézmozdulatoknak és a krétarétegeket elsimító tenyérnek a nyomait. Szerelmet és szenvedélyt kelt bennünk a művészet és az alkotás iránt – mondta megnyitó beszédében Szabó Ildikó.

A jeles eseményt a Láma Dalai együttes tette teljessé vérpezsdítő zenéjével.