Városlista
2025. október 26, vasárnap - Dömötör

Hírek

2019. Március 19. 11:26, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Az idei évben megújítják a játszótereket és az utakat is tökéletesítik a Móravárosban

Az idei évben megújítják a játszótereket és az utakat is tökéletesítik a Móravárosban

Lakossági Fórumra invitálta az 1. számú választókörzet lakóit dr. Réczi László önkormányzati képviselő március 14-én.

A Platán utcai Általános Iskolában megrendezett fórumon tiszteletét tette Csányi József polgármester és dr. Faragó Zsolt jegyző is, akik a város eddigi beruházásairól és a jövőbeli terveiről adtak tájékoztatást az érdeklődőknek.

Réczi László elmondta, hogy az elmúlt időszak legnagyobb és legfontosabb beruházása a Nefelejcs utca újraaszfaltozása volt, ami 130 millió forintba került. A fő célok közé tartozik továbbra is, hegy eltűnjenek a Móravárosban a földes utak. Ez a Tavasz és a Szeder utca befejezését jelenti. Emellett a Honvéd pálya mögötti részen a Platán és Lugas utcát összekötő út is új, szilárd burkolatot kap. A jövő év tervei között szerepel, hogy a város önerőből aszfaltozza le a garázssor előtti, nagyon rossz állapotba került útszakaszt, a Szőlő utca pedig egy kopóréteget kap.

- Az elmúlt időszak legnagyobb és legfontosabb beruházása a Nefelejcs utca újraaszfaltozása volt, ami 130 millió forintba került. A fő célok közé tartozik továbbra is, hegy eltűnjenek a Móravárosban a földes utak. Ez a Tavasz és a Szeder utca befejezését jelenti. Emellett a Honvéd pálya mögötti részen a Platán és Lugas utcát összekötő út is új, szilárd burkolatot kap. A város önerőből aszfaltozza le a garázssor előtti, nagyon rossz állapotba került útszakaszt, a Szőlő utca pedig egy kopóréteget kap – fejtette ki részletesen dr. Réczi László önkormányzati képviselő a körzetére vonatkozó újításokat. A képviselő reményei szerint 2020-ra a volt orvosi rendelő előtt a Szeder és Platán utca kereszteződése is megújul.

A fentiek mellett a képviselő kihangsúlyozta az utak aszfaltozása és felújítása mellett, hogy a Móraváros mindkét játszóterét is szeretnék még idén megújítani, játékokkal bővíteni, melynek kivitelezését mintegy 10 millió forintból kívánják megvalósítani.

Dr. Réczi László beszámolójának zárásaként megköszönte a jelenlévőknek, hogy a városrész lakói a fejlesztéseket tekintve nagyon lelkesek és együttműködőek, melynek köszönhetően a város segítségével közösen, nagyon sok járdaszakasz is megújul.

Csányi József polgármester a Zöld város program munkálatait, terveit részletezte a fórumon. Beszédében kiemelte, hogy a város dinamikus fejlesztése a jövőben is folytatódni fog mind az utak építése, illetve az egészségügyi ellátás bővítése és korszerűsítése terén.

A fórum zárásaként a megjelentek elmondhatták észrevételeiket és választ kaptak az esetlegesen felmerülő kérdésekre.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 25. 23:13, szombat | Helyi

Mendel Gáspár nevét viseli a megújult Közösségi Színtér Bugacon

2025. október 23-án ünnepélyes keretek között adták át Bugac kibővített és felújított közművelődési intézményét, a Mendel Gáspár Közösségi Színteret.

2025. Október 25. 22:34, szombat | Helyi

Október 23-i megemlékezést tartottak Lakiteleken

Szerda este került sor Lakitelek hagyományos községi megemlékezésére az 56’-os kopjafánál.

2025. Október 23. 19:50, csütörtök | Helyi

Polgármesteri találkozót tartottak Kömpöcön

Kistelepülések fejlesztési lehetőségeiről tárgyaltak Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének településvezetői 2025. október 17-én reggel Kömpöcön.

2025. Október 22. 06:31, szerda | Helyi

4,1-es magnitúdójú földrengés volt Csongrád térségében