Hírek
2018. Július 30. 08:00, hétfő |
Helyi
Forrás: bacsmegye.hu
Az internetről is elsajátítható magyar újraélesztési technika életet menthet

Magyarországon évente 20-25.000, azaz naponta körülbelül 70 ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, mely így vezető halálozási oknak számít.
A TEVAgy a Hős! csapata emellett 2018-ban összesen 20.800 fő személyes oktatását is célul tűzte ki, amelyben ma már 23 önkéntes nagykövet segíti a Magyar Kardiológusok Társaságának szakmai támogatása mellett zajló módszer kidolgozóit.
Magyarországon évente 20-25.000, azaz naponta körülbelül 70 ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, mely így vezető halálozási oknak számít.
Az esetek jelentős része, kb. 70%-a elvileg megelőzhető lenne, ha lenne a közelben valaki, aki segítséget nyújt, amíg a mentő megérkezik. Ez azt jelenti, hogy évente nagyjából 14.000-17.500 honfitársunk életét menthetnénk meg, ha megtanulnánk (és mernénk) újraéleszteni.
Az első és legfontosabb lépés, hogy mindig menjünk oda egy földön fekvő emberhez. Előfordulhat, hogy úgy gondoljuk, „csak” túl sok alkoholt ivott az illető, ezért magatehetetlen vagy beszél esetleg zavartan, pedig többek közt cukorbetegség, stroke, szívinfarktus vagy hirtelen szívhalál is okozhat ilyen tüneteket.
Újraélesztés 5 egyszerű lépésben
Hirtelen szívhalál esetén a szív egyik pillanatról a másikra leáll. 4 perccel, azaz 240 rövid másodperccel az után, hogy ez megtörténik, az agy sejtjei az oxigénhiányos állapot miatt pusztulni kezdenek. Ez a 4 perces határ azonban nem jelenti azt, hogy 5 percen túl már nincs visszaút, mert kutatások bizonyították, hogy a túlélést számos tényező együttesen határozza meg, például a hőmérséklet.
Tehát ha a környezetünkben valaki összeesik, eszméletlen (azaz nem reagál), nincs pulzusa és nem lélegzik, azonnal cselekedjünk, mert a gyorsaságunk és a határozottságunk szó szerint megmentheti az életét!
A hirtelen szívleállásban gyakorlatilag minden korosztály érintett, ismert kardiológiai betegség, és előjelek nélkül is bekövetkezhet. Két egészségügyi szakember – Mészáros Zalán, a Teva Gyógyszergyár Zrt. egyik dolgozója, és Klupács Péter mentőtechnikus – ezért az újraélesztés könnyen elsajátítható, magyar és nemzetközi szakmai társaságok ajánlásával összhangban álló technikáját dolgozta ki és ismerteti meg a laikusokkal a Teva Gyógyszergyár Zrt. TEVAgy a Hős! programja keretében. Az 5 lépéses módszer a világon egyedüliként biztosítja zene, illetve egy felfújható gumilabda segítségével az otthon tanulás lehetőségét: a www.tevagyahos.hu oldalon található tananyagok segítségével így bárkiből életmentő válhat!
De hogy jön ide a zene?
Mindenki ismeri az érzést, amikor nem tud kiverni a fejéből egy dallamot, és ez bizony nagyon jól jöhet! Létezik ugyanis egy a zenei tempók mérésére szolgáló mértékegység, a BPM (Beats Per Minute: percenkénti leütésszám, az egy perc alatt végbemenő leütések száma egy adott műben). A 100-as értékű dalok ismerete és dúdolása pedig ahhoz segíthet hozzá, hogy az újraélesztést végző fél eltalálja a megfelelő ritmust, és ezáltal segítse a megfelelő mellkasi kompressziószám fenntartását. Ilyen például a Bee Gees Stayin' Alive, Madonna La Isla Bonita vagy a Mr. President Coco Jumbo című slágerei, tehát ezek ritmusára kell pumpálni az eszméletét vesztett személy mellkasát. A TEVAgy a Hős!-kampány újdonsága, hogy egy nagyon egyszerű módszerrel, egy felfújható gumilabda segítségével mutatja be az újraélesztés mozdulatsorát, és teremti meg az otthon gyakorlás lehetőségét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:36, vasárnap | Helyi
Félegyházi Napok 2025
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő FÉLEGYHÁZI NAPOK programjaira.
2025. Augusztus 03. 08:19, vasárnap | Helyi
„Minden település számít” Újabb közlekedési beruházást adtak át
Cél, hogy minden vármegyei településre, a legkisebbekre is jusson támogatás
2025. Augusztus 03. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP
2025. Augusztus 03. 08:17, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP